Nagy Kürosz agyaghengere megérkezett Teheránba
2010. szeptember 10. 14:17 MTI
Megérkezett a londoni British Múzeumból Teheránba II. (Nagy) Kürosz perzsa uralkodó agyaghengere, ezzel megoldódni látszik az a vita, amely azt követően robbant ki, hogy Irán bejelentette, megszakítja kapcsolatait a neves múzeummal, mert az nem juttatta el időben a kölcsönkért műtárgyat.
Korábban
Nagy Kürosz agyaghengerét négy évtized múltán láthatja újra az iráni közönség. A történelmi agyaghenger pénteken reggel érkezett meg és négy hónapig marad kölcsönben Teheránban - idézte a FARS iráni hírügynökség az ország Kulturális Örökség Szervezetének igazgatóját.
Hamid Baqaie februárban jelentette be, hogy Irán megszakítja a British Múzeummal ápolt kapcsolatait, tiltakozásul amiatt, hogy az intézmény egyre csak halogatta a 2500 éves agyaghenger kölcsönadását. A londoni múzeum "nagy meglepetésének" adott hangot a döntés hallatán, és technikai okokkal magyarázta a késlekedést. Teherán szerint a British Museum korábban 2009 szeptemberére, majd novemberre, végül pedig január 16-ra ígérte a nagy értékű henger leszállítását.
Egyesek szerint Nagy Kürosz 1879-ben megtalált agyaghengere az emberi jogok legrégebbi deklarációja. A perzsa uralkodó időszámításunk előtt 539-ben foglalta el a - ma Irak területén található - Babilont, és felszabadította a hazájukból oda telepített népeket, köztük a zsidókat is. Az agyaghenger e rendelet szövegét őrzi.
Nagy-Britannia és Irán között amúgy is feszültségektől terhes a viszony Teherán atomprogramja, valamint Mahmúd Ahmadinezsád vitatott újraválasztása miatt. A 2009-es elnökválasztás utáni tiltakozások kapcsán az iráni vezetés azzal vádolta Londont, hogy bátorította az ellenzéki megmozdulásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap