Hárommillió forint Lennon vécéjéért
2010. augusztus 30. 15:07 MTI
Több mint hárommillió forintnak megfelelő összegért vette meg John Lennon porcelán vécécsészéjét egy névtelen rajongó, aki az előzetesen becsült leütési ár csaknem tízszeresét áldozta a míves darabért a hétvégi liverpooli Beatles-árverésen.
Korábban
A kívül-belül kék virágmotívumokkal díszített toalettet a Beatles immár három évtizede halott frontembere 1969-től 1972-ig használta, Berkshire grófságbeli egykori otthonában. Lennon a vécét utána a háza átalakításán dolgozó építésznek, John Hancocknak adományozta, azzal a javaslattal, hogy "használja virágcserépként".
A nemrégiben elhunyt Hancock csaknem negyven éven át őrizgette saját házának sufnijában a sztárvécét, amelyet most - több más Beatles-relikviával együtt - árverésre bocsátottak. A szervezők legfeljebb ezer fontot vártak a vécékagylóért, ám a liciten egészen 9500 fontig (3,2 millió forintig) felverték az árat; a győztes végül ennyiért viheti el a szépen kidolgozott porcelán műalkotást. A vevő kiléte nem ismert, csak annyi tudható róla, hogy külföldi.
Az aukción szerepelt még egy kis szájharmonika, amely Lennon nagyobbik fiáé, Juliané volt, és amelyet szintén Hancock hagyatékából árvereztek el. A BBC beszámolója szerint Lennon annak idején bevallotta építész barátjának, hogy Julian "az őrületbe kergeti" őt a hangszerrel. A szájharmonika az ezer fontra becsült ár helyett 2500-ért (850 ezer forintért) kelt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.