Titkos légiflottával dolgozott Arábiai Lawrence
2010. augusztus 26. 08:15 The Daily Telegraph
Közel 100 évvel ezelőtt Arábiai Lawrence saját légierővel hajtott végre berepüléseket a Közel-Keleten - olvasható egy nemrég előkerült naplóban.
Korábban
A naplókat Lawrence ezredes egyik katonatársának unokaöccse, a 80 éves James Hynes fedezte fel, aki egy rokonától tudta meg, hogy apja a sivatagi kalandor mellett szolgált. A beszélgetés során az is kiderült, hogy a férfi naplóinak 220 oldalnyi, az 1930-as években készített gépelt átiratai is megőrződtek, amelyekből az első világháború sivatagban eltöltött mindennapjainak pillanatai rajzolódnak ki.
A naplóból ismerhető meg a X-repülők eleddig ismeretlen alakulatának története, amelyet egészen mostanáig szigorúan titokban kezeltek, és amelyekről még a brit királyi légierő sem tudott. A feljegyzések azért is pontosak, mert a napló szerzője, George Hynes repülőmérnök volt. Az általa felállított csoport sivatagi körülmények között dolgozott, így tartva működésben a gépeket az éjszakai fagyok és a nappali forróság közötti hőmérséklet ingadozásokban is.
Az alakulatot 1917-ben, Akaba városának elfoglalása után állították fel. A titkos berepüléseknek a napló szerint fontos szerepe volt abban, hogy 1918-ban elfoglalhatták Damaszkuszt, illetve vasútvonalakat, ellátási utakat és távíróvezetékeket bombáztak, vagy éppen légifotókat készítettek.
Az alakulat létéről Hynes szerint a brit királyi légierő sem tudott, így miután Lawrence hadjáratának vége szakadt, nyom nélkül oszlottak fel. Hynes egészen 1935-ig, Lawrence haláláig tartott a kapcsolatot a kalandorral, míg 1973-as haláláig sokszor sajnálkozott azon, hogy az 1962-es mozifilmben egy szó sem esett róluk.
A feljegyzésekből most könyv készül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.