Megújul Samu "lakhelye"
2010. augusztus 23. 08:47 MTI
Együttműködési megállapodást kötött Vértesszőlős önkormányzata és a Magyar Nemzeti Múzeum a 350 ezer évvel ezelőtt élt és Vértesszőlősön megtalált, Samu névre keresztelt előember bemutatóhelyének fejlesztésére.
Korábban
A létesítményt télen-nyáron látogatható, multimédiás intézménnyé szeretnénk fejleszteni, ezért a község tízmillió forintot ad a múzeumnak az építészeti tervek és a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére - mondta el a polgármester.
Nagy Sándor hozzátette, a fejlesztés teljes összege elérheti a 650 millió forintot, melyre pályáznának. A kiállítóhely a Nemzeti Múzeum tulajdona, az 1960-as években jött létre, mára viszont már nem túl sok élményt kínál a látogatóknak. A Nemzeti Múzeum vállalta, hogy a tervek elkészülte után előteremti az 500 millió forintra becsült beruházás pályázatához szükséges 60-80 millió önerőt.
A megállapodás aláírásával egy időben a község Vértes László ősrégésznek posztumusz díszpolgári címet adományozott, melyet fia, ifj. Vértes László vett át, és bemutatták a tudós Kavicsösvény című könyvének reprint kiadását, mely Sámuelről és a vértesszőlősi előember telepének felfedezéséről szól.
Európa egyik legidősebb előemberének csontjai a Vértesszőlős melletti mésztufabányából kerültek elő 1965-ben. Az "égett csontokra és kavicsokra" egy munkás hívta fel a figyelmet. Vértes László ásatásai során akadtak a leghíresebb leletre, a körülbelül 350 ezer éves ősember nyakszirtcsontjára és két gyermekfogra. A maradványok megtalálásakor, augusztus 21-én, Sámuel napja volt, ezért az itt élt embert Samunak keresztelték el.
Eredeti környezetében tekinthető meg Samu lábnyoma, csont-, kvarcit- és kovakavics eszközei, tűzhelye, valamint egy kardfogú tigris szemfogai és néhány ősnövényfaj. A kultúrrétegek mellett a leglátványosabb az egykori "dagonya" fölé emelt körpavilon ablakai mögül előtáruló lábnyomrengeteg, amely őstulkoktól, ősszarvasoktól, őslovaktól - és emberőseinktől - származik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.