Történelmi mise Sümelában
2010. augusztus 17. 15:06 MTI
Történelmi misét mutatott be vasárnap I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka a törökországi Sümela kolostorában, ahol Ankara az országban élő görög kisebbség iránti jóakarat jeleként 88 év óta először engedélyezte a szertartást.
Korábban
A hegyekben, 1200 méteres magasságban lévő, Szűz Máriának szentelt kolostor az egykori önálló Trapezunti Császárság (1204-1461) korában jelentős vallási hely volt. II. Mehmed szultán elfoglalta és az Oszmán Birodalom részéve tette, egyben szavatolta biztonságát. A kolostor a 19. századig népszerű maradt. A török-orosz háborúk idején súlyos harcok zajlottak a környéken, majd 1916-ban orosz fennhatóság alá került.
A kolostort az 1923. évi Lausanne-i egyezmény értelmében végrehajtott görög-török lakosságcserét követően elhagyták. Még ugyanabban az évben múzeummá alakították át, és megtiltották az egyházi szertartást a kolostorban, illetve azon kívül. Ezt a tilalmat függesztette fel a mostani alkalomra a török kormány.
I. Bartholomaiosz miséjében megköszönte a török hatóságok gesztusát, és biztosította jóakaratáról a helyi lakosságot. Mintegy 2500 zarándok érkezett a kolostorhoz Grúziából, Görögországból és Oroszországból, de csupán ötszáznak adatott meg a barlangban kialakított szent hely szűkössége miatt, hogy részt vegyen a szertartáson.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap