Olajbogyón éltek az ókori tengerészek
2010. augusztus 13. 14:54 MTI
A rengeteg olajbogyómag, amelyet egy elsüllyedt ókori hajó maradványai között találtak Ciprus partjainál, bepillantást enged az antik világ tengerészeinek étrendjébe.
Korábban
A hajót i.e. 400 táján nyelték el az Égei-tenger hullámai Ciprus déli partjainál. A 45 méteres mélységben a tengerfenéken fekvő hajóroncsot 2007-ben fedezték fel, és még az év novemberében megkezdődtek a feltárások. Azóta kiderült, hogy egy kereskedelmi hajóról van szó, amely bort szállított Híosz és más Égei-tengeri szigetekről - erre utal a több száz nagy terrakotta amfora.
Mint Sztella Demesztiha, a Ciprusi Egyetem régésze rámutat, a magvak sokasága arra utal, hogy az olajbogyó fontos részét képezte a tengerészek étrendjének, amikor útjaik során leginkább szárított élelmiszerekkel kellett beérniük. "A lelet révén megismerhetjük az ókori tengerészek életkörülményeit" - magyarázta Demesztiha.
Az olajbogyó és az olívaolaj a mediterrán étrend alapját képezi az ókor óta. Olasz régészeknek sikerült azt is kimutatniuk, hogy a világ egyik legrégebbi illatszere, amelyet Cipruson állítottak elő, olívaolaj felhasználásával készült. Az amforáktól valamivel távolabb leltek meg két ólomrudat a rajtuk megőrződött famaradványokkal, a szakemberek feltételezése szerint ezek a tőkesúly (kiel) tartozékai lehettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.