Világörökség: jönnek a dolgos hétköznapok
2010. augusztus 6. 09:04
Huszonegy új jelölés elfogadásával kilencszáztizenegyre nőtt a Világörökségi Helyszínek száma az UNESCO Világörökség Bizottságának brazíliai ülésén. Sikertörténet? Vagy talán túlságosan is az?
Korábban
„Visszaemlékezések szerint az 1972-es egyezmény megalkotói közül senki sem hitte-gondolta volna, hogy a világörökségi helyszínek száma valaha is meghaladja majd a százat” - mondta el több mint egy esztendeje a műemlékem.hu-nak a bizottság előző, sevillai ülése után Fejérdy Tamás, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának titkárságvezetője. A tegnap véget ért brazíliai ülés után 911-re emelkedett a helyszínek száma, s néhány éven belül minden bizonnyal eléri az ezret. Nincs megállás?
Fejérdy Tamás a 2010-es brazíliai ülés előtt kijelentette: lehetetlen megjósolni, összesen hány helyszín kerül majd fel a listára az elkövetkező években, évtizedekben, de úgy vélte, hogy a távoli jövőben sem haladja majd meg a kétezret a világörökségek száma. Ugyanakkor hozzátette: az egyezmény negyvenedik évfordulójára készülve a bizottság igyekszik számvetést tartani, s visszatérni a Világörökség Egyezmény eredeti céljaihoz.
Kissé azonban a saját sikere csapdájába került a világörökségek ügye. Vannak szakemberek, akik attól tartanak, hogy turisztikai, marketing-szempontból túlságosan értékessé vált a világörökségi rang, s így egyre inkább „reklámja” egy-egy helyszínnek, amely a látogatók hada miatt éppen azokat az értékeit vesztheti el, amik miatt a listára felkerült. Ráadásul minél több helyszínt tartalmaz a lista, annál inkább „inflálódhat” maga a világörökségi rang. Ugyanakkor a bizottság egyetlen új jelentkezőt sem utasíthat el, ha megfelel a kritériumoknak.
Bár kimondott szándék volt az elmúlt években, hogy kevésbé gyarapítsák az európai, észak-amerikai világörökségek számát (a terület felülreprezentált a többi kontinenshez képest), a brazíliai ülésen Világörökségi címet kapott Amszterdam csatornahálózata és a franciaországi Albi püspökváros is, hiszen mindkettő egyetemes érték, vagyis a feltételeknek megfelelt (tavaly még hat európai helyszínt vettek fel a listára).
Egyelőre nem tudni, milyen úton igyekszik majd a bizottság visszatérni az eredeti célokhoz, annyi azonban biztos, hogy a most világörökségi rangra emelt Európán és Észak-Amerikán kívüli helyszínek jól szolgálják a területi arányosítást. Szintén biztosra vehető, hogy nem várható „nagyrevízió”, s az elmúlt években elfogadott helyszínek tömeges törlése. (Bár a bizottság tavaly, a sevillai ülésen megmutatta „oroszlánkörmeit” a drezdai helyszín törlésével.) Hasonlóképpen összeegyeztethetetlen a Világörökség Egyezmény filozófiájával egy éves limit meghatározása, vagy felvételi moratórium bevezetése, hiszen senkit sem utasíthatnak el adminisztratív indokokkal.
Amíg a Bizottság az Egyezmény negyvenedik évfordulójára, s így a számvetésre készül, Magyarország teendői is megsokasodnak az elkövetkező időszakban: a cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.