Új képzési formával gazdagodott a Múzeumok Mindenkinek Program
2010. augusztus 2. 16:16
Mindenki számára elérhető e-learning oktatást indított el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK), amelynek segítségével bárki önállóan gyarapíthatja múzeumpedagógiai ismereteit, és számot is adhat tudásáról. Az egyes kurzusokat napi egy-két óra ráfordítással akár már két hét alatt is sikeresen teljesíthetik a hallgatók.
A képzések célja a kompetenciafejlesztő pedagógusok és múzeumi szakemberek számának növelése, az újszerű múzeumpedagógiai megoldások megismertetése, valamint a múzeumok és a közoktatási intézmények közötti együttműködések megalapozása.
A MOKK kurzusait elsősorban a múzeumok különböző szintű vezetői, valamint a múzeumokban dolgozó, a kulturális értékek közvetítésében, interpretálásában résztvevő múzeumi szakemberek, illetve pedagógusok, közoktatásban résztvevő szakemberek részére ajánlják. Az e-learning adta keretrendszer segítségével azonban bárki regisztrálhat egy-egy – a hagyományos tananyagra épülő – képzésre, a tanulmányok sikeres befejezéséről pedig oklevelet kaphat.
Regisztrációt követően a hallgató felveheti az aktuális kurzusokat, és később a rendszer segítségével mindig pontosan követheti, hol jár a tananyagban. A képzésben további, a hatékony tanulást elősegítő lehetőségek állnak rendelkezésre: link- és dokumentumtárak, fórumok. Minden tananyag végén olyan feladatok és tesztek találhatóak, amelyekkel a megszerzett tudás ellenőrizhető. A kurzus sikeres elvégzéséhez a záró tesztet legalább 80%-os eredménnyel kell megoldani, sikertelen teszt esetén a hallgató még kétszer próbálkozhat.
Napi egy-két óra ráfordítással mintegy két hetet vesz igénybe a kurzusok elvégzése, de természetesen nincs időkorlát. Jelenleg a „Szórakoztatva tanulni, tanulva szórakozni – Projektmódszer a múzeumpedagógiában” című kurzusra lehet beiratkozni. Év végéig a tervek szerint összesen öt, a MOKK hagyományos képzéséből is jól ismert kurzust hirdetnek meg e-learning rendszerben.
A tananyag önálló használatra készült, de szakmai kérdések felmerülése esetén a MOKK szakértői csapata készséggel áll a hallgatók rendelkezésére az [email protected] címen. Az e-learning képzés és a MOKK kiadványai elérhetőek a MOKK honlapján is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.