Közpénzek nélkül újítanák fel a Colosseumot
2010. július 28. 19:01 MTI
Nemzetközi pályázatot írt ki Róma a Colosseum felújítására, hogy privát szponzorokat találva megszerezze a világ egyik legnagyobb restaurációs munkájához szükséges 25 millió eurót (7 milliárd forintot).
Korábban
A nemzetközi pályázatról Sandro Bondi olasz kulturális miniszter és Gianni Alemanno római polgármester ma informálta a világot Rómában. "Elsőként indítunk útjára nemzetközi pályázatot Olaszországban, amellyel olyan olasz vagy külföldi intézményt vagy vállalatot keresünk, amely szponzorálná a világ egyik legismertebb épületének a felújítását" - hangsúlyozta Bondi. A következő napokban nemzetközi lapokban hozzák nyilvánosságra a részletes feltételeket.
Alemanno kiemelte: Róma számára ez a projekt korszakalkotó fordulatot jelent. Ez lesz az első alkalom, hogy a legfontosabb épületet tejesen közpénzek nélkül, magánszponzorok finanszírozzák, ami nemzetközileg is példaként szolgálhat. Reményeik szerint a munkálatokat a következő évben el is kezdhetik.
A Colosseumot és a körülötte lévő területet teljesen fel akarják újítani. Róma jelképét nagyon megviseli a szmog és a csapadék. Különösen a felső szinteket fenyegeti veszély: a szakemberek szerint bár az amfiteátrum még viszonylag jó állapotban van, a felsőbb részek sürgősen restaurálásra szorulnak. Májusban az antik épületről számos mész díszítőelem leszakadt.
A Colosseumot, Olaszország legismertebb jelképét i.sz. 80-ban, Titus császár uralkodása alatt adták át az akkori világ legnagyobb amfiteátrumaként. A gladiátor- és állatharcokkal tarkított nyitóünnepség száz napon át tartott. Évi 3,5 millió látogatóval a Colosseum a világ egyik leglátogatottabb emlékműve, tavaly 32,2 millió euró folyt be a belépőjegyekből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.