Kóstolás helyett inkább elemzik az Antarktiszon talált skót whiskyt
2010. július 23. 12:45 MTI
Több mint száz éven át pihent a Déli-sarkvidék fagyott talajában az a különleges skót whisky, amelyet most új-zélandi régészek olvasztanak fel fokozatosan. Nem megkóstolni, elemezni akarják.
Korábban
A láda whiskyre az év elején bukkantak annak a kunyhónak a padlója alatt, amelyet Ernest Shackleton brit-ír felfedező épített 1908-as antarktiszi expedíciója alatt. További négy ládát is találtak, amelyben whisky és brandy volt, ezeket háborítatlanul otthagyták a jégben, csak ezt az egy, Mackinlay's whisky feliratú ládát vitték el a Christchurch városában lévő Canterbury múzeumba, hogy a palackokban lévő toroköblítőt ellenőrzött körülmények között felolvasszák - számolt be róla a helyi sajtó.
Nigel Watson, az Új-Zéland antarktiszi történelmi örökségének megőrzésével foglalkozó társaság ügyvezető igazgatója elképzelhetőnek tartja, hogy az itóka még mindig folyékony. "Amikor felemelték a ládát, a régészek úgy hallották, hogy a nedű meglöttyent, később whiskyszag terjengett a mélyhűtőben, ez pedig mind nagyon jó előjel" - mondta.
A felfedező kunyhóját helyreállító szakemberek - az örökségvédelmi társaság tagjai - 2006-ban akadtak rá a ládákra, de a feltárás csak tavaly év végén kezdődött meg. Az értékes leletet kezdetben nem tudták megmozdítani, mert túl mélyen beágyazódott a jégbe. A jég átfúrásához speciális fúrófejet kellett használniuk, hogy ne rongálják meg a kincset érő szeszt.
A kutatásra a Mackinlay's márkát is forgalmazó Whyte & Mackay skót szeszfőzde adott megbízást, hogy mintához jusson, mert ennek a malátawhiskynek évekkel ezelőtt elveszett a receptje. "Bíznak abban, hogy még mindig elég alkoholt tartalmaz és olyan jó állapotban van, hogy képesek lesznek elemezni és újra gyártani" a keveréket, így bárki részesedhet majd az élvezetből - magyarázta Watson. Bár úgy gondolja, hogy a szíverősítő még mindig iható, inkább nem kóstolná meg. "Mégiscsak száz éven át pihent a jégben. Az az igazság, hogy ez nagyon korlátozott mennyiség, ezért a megőrzésre, és nem az iddogálásra összpontosítunk" - jegyezte meg.
Shackleton expedíciója 1907-ben az Antarktisz északi partjáról indult a Déli-sark felé, de a sítalpakon megtett hosszú vándorlás alatt kifogytak készleteikből, ezért mintegy 160 kilométerrel a cél előtt visszafordultak. A vállalkozás résztvevői 1909-ben elhajóztak, ahogy a téli jégtakaró formálódott, hátrahagyva a maradék ellátmányt, közte a whiskyt és a brandyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.