Emlékévvel tisztelegnek Wekerle előtt
2010. július 12. 12:24 MTI
Ünnepségsorozattal, emlékmű-avatásával tiszteleg Wekerle Sándor (1848-1921) munkássága előtt szülőhelye, Mór városa a politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter halálának 90. évfordulóján; a programsorozat előkészítésére és megrendezésére 21 tagú emlékbizottság alakult pénteken a Móri Városvédő és Szépítő Egyesület kezdeményezésére.
Korábban
A bizottság tagjai szándéknyilatkozatot írtak alá, amelyben kezdeményezték, hogy 2011 legyen Wekerle
Sándor-emlékév, s annak keretében méltó módon emlékezzenek meg a politikus államférfiként, pénzügyi reformerként végzett munkásságáról.
A rendezvények sorát ez év novemberében, Wekerle Sándor születésnapján, jótékonysági est nyitja meg, majd az emlékév keretében - együttműködve az állami szervekkel, a város önkormányzatával, civil szervezeteivel és tudományos szervezetekkel - több programot is rendeznek.
Jövő februárban általános és középiskolások számára városi vetélkedőt szerveznek az államférfi munkásságáról, júniusban pedig életművéről rendeznek tudományos konferenciát, jelentetnek meg kiadványt. Az emlékév kiemelkedő eseményeként augusztus 26-án, Wekerle Sándor halálának évfordulóján, megemlékezést tartanak, majd az Erzsébet téren, szülőháza közelében felavatják az emlékművet. A kőalapzatú, egészalakos bronzszobor Nagy Benedek móri szobrászművész - a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által már zsűrizett és megvalósításra ajánlott - alkotása.
A rendezvénysorozat várhatóan 29 millió forintos költségvetésből valósulhat meg, amelyből az emlékmű felállításának költsége 27,5 millió forint. A szükséges összeg egy részét a Móri Városvédő és Szépítő Egyesület pályázatokon szeretné elnyerni, továbbá adománygyűjtést is szervez - mondta Buza Ernő, az egyesület értékvédő és értékteremtő munkacsoportjának vezetője az MTI-nek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.