Az új japán kormányfő nem látogat el a Jaszukuni-szentélybe
2010. június 15. 15:55 MTI
Az új japán miniszterelnök kijelentette, hogy hivatali ideje alatt nem látogat el a japán háborús áldozatoknak emléket állító Jaszukuni-szentélybe, amely azonban háborús bűnösök nyughelyéül is szolgál, és diplomáciai feszültségek okozója.
Korábban
"Minthogy háborús főbűnösök is el vannak ott temetve, problematikus, ha a miniszterelnök vagy egy miniszter hivatalosan odalátogat. Nem tervezem, hogy hivatali időmben tiszteletemet teszem ott" - mondta Kan Naoto a tokiói parlament ülésén.
A sintoista szentélyt a 19. század végétől 1945-ig elesett japán hősi halottak emlékére emelték, 1978-ban azonban titokban oda temették a második világháború után halálra ítélt és kivégzett japán háborús bűnösöket is. A szentélyben tett miniszterelnöki látogatások régóta konfliktust jelentenek Japán és a japán megszállást 1931 és 1945 között elszenvedő Kína között. Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnöksége idején, 2001 és 2006 között erősen megromlott Japán Kínához és Dél-Koreához fűződő kapcsolata, mert a kormányfő rendszeresen ellátogatott a Jaszukuni-szentélybe.
A két ország között ugyan megmaradtak a feszültségek, de mind Tokió, mind Peking hangsúlyozta, hogy szorosabbra kell fűzni a viszonyt a gazdasági kapcsolatok elmúlt évekbeli erősödése miatt is. A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2008-ban az előző évhez képest 13 százalékkal, 266,8 milliárd dollárra emelkedett. Ezzel Kína vált Japán első számú kereskedelmi partnerévé, s Kína a japán exporttermékek második legfontosabb célállomása az Egyesült Államok mögött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap