Szárazsággal küzdöttek Amerika első telepesei
2010. június 3. 10:32 Science News
Észak-Amerika első brit telepeseinek sokáig tartó szárazsággal kellett megküzdeniük - derült ki a legújabb jamestowni ásatások során, amikor az egyik kútban talált osztrigák héjait elemezték.
Korábban
A Jamestown kútjaiban talált osztrigahéjak a közeli James Riverből származtak, amelynek vízszintje a korban alacsonyabb volt a mainál, és jóval lassabb folyású lehetett – véli a Howard Spero, a Kaliforniai Egyetem geokémikusa által vezetett kutatócsoport, akiknek tanulmánya (Reconstructing early 17th century estuarine drought conditions from Jamestown oysters) az amerikai tudományos akadémia lapjában, a Proceedings of the National Academy of Sciences-ben jelent meg.
Ebben bemutatják, hogy Jamestown első évei sem voltak egyszerűek: az 1607-ben alapított gyarmat lakói mindannyian komoly szárazságról számoltak be naplóikban, leveleikben és feljegyzéseikben. Spero szerint ezt a térség fái is igazolják: a dendrokronológiai vizsgálatok szerint egy nagyjából 800 éves időszak hét légszárazabb évét fogták ki az érkezők.
Mindezt az osztrigák is megerősítik. A kutatók egy, a feljegyzések szerint 1609 és 1617 között ásott kutat tártak fel, amely kiszáradt, és abba a telepesek a szárazság miatt inkább szemetet dobáltak. Az ebben talált osztrigahéjak 1611-12-ből származnak, amikor nagyon száraz lehetett az éghajlat – mindezt izotópos vizsgálatokkal igazolták.
Spero szerint az osztrigák vizsgálata egy másik rejtélyre is rávilágít: az 1612 márciusában és áprilisában "szüreteltek" nem a közeli folyóból származnak. A kutató szerint két elképzelés lehetséges: azokat a folyó másik részéről hozhatták, vagy talán az ellátmány szállító európai tengerészekkel érkezhetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap