Leszakadt Foucault ingája
2010. május 19. 08:18
Tönkrement Foucault eredeti ingája: a különleges szerkezet egy balesetben szenvedett helyrehozhatatlan károkat.
Korábban
Ha volt is valósága Umberto Eco ezoterikus regényének, a titok az eredeti ingával együtt tűnt el: az inga kábele ugyanis áprilisban elszakadt, és a szerkezet darabokra tört a párizsi Musee des Arts et Metiers márványpadlóján.
A múzeum illetékes kurátora, Thierry Lalande szerint a szerkezet olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy többé nem lehet helyrehozni. Szerinte mindez saját hibájuk is, hiszen nem figyeltek oda eléggé az ingára, és nem restaurálták azt. Ezzel kapcsolatban már korábban is voltak aggasztó jelek: a múzeum ugyanis sokszor tartott fogadást a teremben, és az egyik alkalommal az egyik résztvevő a 28 kilogrammos golyót szórakozásból lökdöste. Ráadásul ez nem az egyetlen ilyen alkalom volt.
A nemzetközi tudományos élet szakértői szerint az eset egyben szomorú és szánalmas, és azért is aggasztó, mert a hasonló régi tudományos tárgyak az írott feljegyzéseknél sokkal többet árulnak el a kor tudományos színvonaláról.
Foucault az ingát 1851-ben mutatta be III. Napóleon és a párizsi elit előtt. A kísérlet olyan sikeres volt, hogy Európa több pontján is megismételték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.