Kitiltják a bőrcipőket az indiai iskolákból
2010. május 13. 11:17 The Daily Telegraph
Indiában a gyerekek többet nem mehetnek bőrcipőben iskolába, mert a kormányzat szerint ez a szokás "a brit gyarmati uralom csökevénye".
Korábban
A rendelkezés értelmében a gyerekek mostantól a „környezetre veszélyes” bőr- helyett kényelmes vászoncipőkben mehetnek csak iskolákba. A lépésre Maneka Gandhi, Indira Gandhi megözvegyült menye kampánya következtében kerül sor, aki az ellenzéki, hindu nacionalista Baratija Dzsanata párt tagjaként többször állt ki az állatvédők mellett, és érvelt a tehenek levágása ellen.
Az országos oktatási tanács elfogadta a javaslatot, és ennek okát ők már abban keresték, hogy a bőrcipő a brit gyarmati uralom szimbóluma, hiszen az indiaiak akkor kezdtek hasonló lábbeliket viselni.
Maneka Gandhi levelekben érvelt az egészségtelennek vélt bőrcipők ellen: szerinte azok nem csak egészségtelenek, de gyártásuk környezetszennyezést is okoz, ráadásul drágák is. Ha viszont abbahagyják ezek hordását, akkor kevesebb por lesz, illetve megszűnhet a méreganyagokat tartalmazó cipőkrémek gyártása is. A vászoncipők pedig könnyen tisztíthatók, nem kell teheneket levágni miattuk, és nincs semmi közük a gyarmati uralomhoz - véli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap