Felújítják a nagyari Luby-kastélyt
2010. május 11. 09:00 MTI
Európai uniós támogatás segítségével, közel 400 millió forintból újítják fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyar településen található, 19. században épített Luby-kastélyt.
Korábban
A Szamosközben fekvő, Tisza-parti település nevezetessége késő klasszicista stílusban 1878-79-ben épült fel Luby Géza, Nagyar egykori földbirtokosa irányításával. Az emeletes felépítésű kastélyt később - részben kora eklektikus stílusban - átalakították, állaga azonban mára annyira leromlott, hogy elkerülhetetlenné vált a felújítása.
Az épületet - amelyet két éve vett meg az önkormányzattól egy budapesti székhelyű, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég - a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően állítják helyre, és a tervek szerint egy hattermes, interaktív múzeumot alakítanak ki benne. Itt játékos feladatok formájában ismerkedhetnek meg a látogatók a szatmári táj történelmével és irodalmával. A fejlesztés keretében megújul az a rózsakert is, amely korábban a kastélyhoz tartozott.
A turisztikai célú fejlesztést pályázaton keresztül 200 millió forinttal támogatja az EU, ez az összeg a teljes beruházási költség ötven százalékát fedezi. A munkálatokat már elkezdték, várhatóan a jövő nyár elején adják át a megújult kastélyt.
A hétszáz lakosú Nagyar egyébként gazdag történelmi emlékekben: a település műemlék jellegű református templomát a 14. századi gótikus kápolna falainak felhasználásával, késő barokk stílusban építették a 19. század közepén. Tatarozásakor a középkori falfelületeken olyan 15. század eleji, reneszánsz freskókat tártak fel, amelyek csak igen ritkán fordulnak elő a mai Magyarország területén.
A szatmári község a templom mellett három kastéllyal (Kende-kúria, Luby-kúria, Luby-kastély) büszkélkedhet, de a látványosságok közé tartozik még az a kocsányos tölgy is, amely alatt - a hagyomány szerint - Petőfi Sándor megírta a Tisza című versét. A költő a források szerint 1846-ban járt először Nagyarban Lubay Zsigmond földesúr vendégeként, és valószínűleg az itteni táj adta az élményanyagot költeménye megírásához.
Az utókor által Petőfi-fának elnevezett, akkoriban a Tisza és a Kis-Túr találkozásánál álló hatalmas tölgyet - amely 20 méter magas, 30 méter koronaátmérőjű és 6,5 méteres törzskerületű volt - az évtizedek során betegség és vihar károsította, 1995-ben pedig egy villámcsapás végleg földre terítette a faóriást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.