Aki elhamvasztotta Hitlert
2010. május 3. 07:42
Előkerült az az egykori KGB-tiszt, aki 1970-ben elhamvasztotta Adolf Hitler maradványait - számolt be róla a The Sun című angol bulvárlap.
Korábban
A 73 éves Vlagyimir Gumenyuk arról azonban nem volt hajlandó beszélni, hogy a hamvakat hol szórták szét, mert attól tart, hogy a helyszín a neonáci zarándokok kedvelt helyévé válhatna.
A férfi elmondása szerint tagja volt annak az 1970-ben összeállított kutatócsoportnak, amely Magdeburg mellett megtalálta Hitler, Eva Braun és a Goebbels család maradványait, majd azokat az utasítások szerint elhamvasztotta, és szétszórta a szélbe. Minderre egy közeli folyón került sor, ahol halásznak álcázták magukat, és 20 másodperc alatt végeztek is a munkával.
Andropov 1970. március 13-i keltezéssel feljegyzést írt a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának, amelyben célszerűnek minősítette Hitler, felesége, Eva Braun, valamint a Goebbels-család földi maradványainak megsemmisítését. Az Archívum fedőnevű terv célja az volt, hogy megsemmisítsék a "Magdeburgban 1946. február 21-én, a helyőrségi telepen, a Westendstrasse 36. számú ház közelében eltemetett háborús bűnösök maradványait".
Az 1970. április 4-én elvégzett munkáról két akta született: az egyik a nevezettek exhumálását, a másik a maradványok fizikai megsemmisítését rögzíti. Az utóbbiban egyebek között az áll, hogy "a maradványok fizikai megsemmisítését a Magdeburgtól 11 kilométerre lévő Schönebeck térségében nyílt tűzön való elégetéssel, majd a hamunak...a Bideritz folyóba való szórásával végezték el".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.