Útikalauz a közép- és kelet-európai zsidó emlékhelyekhez
2010. április 26. 12:26 MTI
Hiánypótló kötettel jelentkezett a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra a Geographia kiadó: Zsidó emlékhelyek Közép- és Kelet-Európában címmel művelődéstörténeti útikalauzt jelentettek meg Ruth Ellen Gruber amerikai újságíró tollából.
Korábban
Ruth Ellen Gruber Közép- és Kelet-Európa, valamint a Nyugat-Balkán 14 országát bejárva kutatta föl az egykor virágzó zsidó közösségek pusztuló épített örökségét, a templomokat, az iskolákat és a temetőket. Az írónő föltérképezte Lengyelország, Litvánia, Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, valamint Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Macedónia zsidó emlékhelyeit.
Ruth Ellen Gruber először 1992-ben Kanadában adta ki a kötetet. Európában dolgozott a UPI amerikai hírügynökség tudósítójaként, és sok kelet-európai államot is fölkeresett. Utazásai során a texasi születésű újságíró a gyökereit is kereste, hiszen nagyapja romániai születésű zsidó volt. Mint azt a szerző elmondta, a harag vitte a kutatáshoz, mert látta a több évszázados emlékek pusztulását, és a könyvvel fel akarta rázni az embereket.
A vészkorszak után a térség zsidó lakosságának többsége nem tért vissza lakhelyére, és a 90-es évek közepéig szinte senki sem foglalkozott ezekkel, az adott ország kultúrájához tartozó épületekkel, a freskókkal díszített zsinagógákkal, a temetők faragott sírköveivel, amelyek az illető közösség jellegzetes vonásait viselik és az akkori mesteremberek munkáját dicsérik - hangsúlyozta Ruth Ellen Gruber.
A kötetet 2007-ben bővítve, frissítve újra kiadta, ez a változat a magyar fordítás alapja. A szerző megjegyezte: a 2000-es évekre sokat változott a helyzet, sorra hozzák rendbe a középkori zsinagógákat, zsidó temetőket. A könyvben így nemcsak emléket állít a zsidó örökségnek, hanem az újjáéledő közösségek tevékenységét is bemutatja.
A kötet jellegzetessége, hogy nemcsak leírja és fotóval illusztrálja az adott ország emlékhelyeit, hanem a végén összefoglalja az érintett országról a fontos tudnivalókat, megadja az ott működő zsidó hitközségek és más zsidó intézmények internetes elérhetőségeit, valamint a térség zsidó emlékeivel foglalkozó könyveket is felsorolja. A kötet végén fogalomtár is van, emellett válogatott forrásmunkák, valamint név- és tárgymutató gazdagítja a könyvet, amelynek fedőlapján a budapesti Dohány utcai zsinagóga belseje látszik.
Gruber most már szabadúszó újságíróként a The New York Times-nak és az International Herald Tribune című lapnak ír, Olaszországban, Umbriában él. A kutatómunkát azonban továbbra is folytatja, kelet-európai utazásaihoz pedig Budapest a bázisa, ahol tíz éve lakást is vett magának, hiszen - mint elmondta - már 30 éve jár Magyarországra és sok barátja is van itt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap