Megy a gőzös Kanizsáról
2010. április 20. 15:36 MTI
Nagykanizsáról gőzmozdony vontatású nosztalgiavonat, Zágrábból pedig különvonat indul szombaton a magyar-horvát határon fekvő Kotorba (Kotoriba), ahol közös ünnepségen emlékeznek meg a Nagykanizsa és az egykor osztrák Pragerhof, ma szlovén Pragersko közötti vasútvonal fennállásának 150. évfordulójáról.
Korábban
Az 1860-ban elkészült vasúti szakasz történelmi jelentőségű volt az osztrák-magyar monarchia területén élő nemzetek számára, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy olasz, osztrák, szlovén, horvát és magyar tájak, városok számára egyaránt hatalmas fejlődési lehetőséget biztosított a sínpálya elkészülte. Nagykanizsától Bécs, majd egy-két évvel később már Buda, Trieszt és Fiume (Rijeka) felé nyílt meg a gyors eljutás lehetősége az akkori Déli Vasúttársaság jóvoltából.
A 150. évfordulót a magyar és a horvát vasútbarátok közösen ünneplik szombaton. A budapesti kelenföldi pályaudvarról villamos vontatással érkezik Nagykanizsára a MÁV Nosztalgia Kft. korhű kocsikból álló szerelvénye, amely onnan már egy 109.109-es gőzmozdony vontatásával indul tovább a horvát településre. Kotorba ugyanakkor Zágráb felől is érkezik egy különvonat, mégpedig a Horvát Vasút (HZ) jóvoltából.
A határ menti településen zenekarok fellépésével és kiállításokkal emlékeznek meg arról is, hogy a mai Horvátország területén ebben a kisvárosban létesült elsőként vasútállomás 150 évvel ezelőtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.