Japán szponzorok fedezik a Colosseum felújítását
2010. április 14. 15:40 MTI
Japán szponzorok fedezik a római Colosseum felújítási költségeinek egy részét. A 23 millió eurós (több mint 6 milliárd forintos) tatarozást részben egy japán üzletembereket tömörítő szövetség fogja finanszírozni, és Diego Della Valle cipőgyáros is hozzájárul majd - jelentette be Gianni Alemanno polgármester.
Még ebben az évben megkezdődik az ókori Róma jelképének felújítása, ez alatt megtisztítják, majd rendbe hozzák az épületet és egész területét. Az olasz főváros jellegzetes műemlékét a szmog és a sűrű csapadék károsítja, különösen a felső emeletek kerültek veszélybe. Bár az amfiteátrum még elég jó állapotban van, a felső részeket szakértők szerint sürgősen restaurálni kell. A Colosseum egyes részein már most is csak ernyővel sétálhatnak a látogatók a vízszivárgás miatt.
A Colosseumot i.sz. 80-ban emelték Titus császár uralkodása alatt, mint az akkori világ legnagyobb amfiteátrumát. A megnyitóünnepségek 100 napon át tartottak gladiátor- és állatviadalokkal. A római amfiteátrum a világ egyik legnépszerűbb műemléke: évente 3,5 millió látogató keresi fel, a belépőjegyek tavaly 32,2 millió euróval (csaknem 8,5 milliárd forinttal) gazdagították az olasz államkasszát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.