Elhunyt az Enola Gay legénységének egyik tagja
2010. április 9. 13:35 MTI
Elhunyt Morris Jeppson, a II. világháborúban Hirosimára atombombát dobó Enola Gay B-29-es bombázó legénységének egyik tagja.
Korábban
A veterán katona 87 évesen egy Las Vegas-i kórházban hunyt el még március 30-án, felesége azonban csak most számolt be haláláról.
Jeppson, az amerikai légierő alhadnagya mindössze egy éles bevetésen vett részt, de ezzel bekerült a történelemkönyvek lapjaira. Felesége, Molly szerint férje nagyszerű ember volt, aki többször is beszélt a családnak a bombázó fedélzetén teljesített szolgálatról. "Azt mondta, csak a dolgát tette, mint ahogy a többiek is. Mindannyian így éreztek a fedélzeten" - emlékezett vissza Molly Jeppson.
Morris Jeppson pénzfeldobással került az Enola Gayre, amely az 1945 augusztusában ledobott két atombomba közül az elsővel indult útnak Hirosima japán város felé. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott robbanótöltetek segítették a harcok lezárását a csendes-óceáni fronton, szakértők szerint az Egyesült Államok erejét is demonstrálta szövetségesei, legfőképp a Szovjetunió felé.
Az alhadnagy kerülte a háború után rázúduló reflektorfényt, de évek múltán elmondta, miként látta az 1945. augusztus 6-án történteket. "Nem ad okot büszkeségre, lesújtó volt. Szerencsétlen dolog, de talán amerikaiak százainak és még több japánnak az életét mentette meg".
Jeppson a háború után egyetemre ment, feleségével 49 éven át voltak házasok, két évtizede éltek Las Vegasban. Az egykori katona nem akart szertartást, hamvait szétszórták a nevadai sivatagban. Az alhadnagy halálával Theodore "Dutch" Van Kirk navigátor maradt az Enola Gay legénységének utolsó, még életben lévő tagja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap