A magyar posztmodern előfutára
2010. április 7. 08:16
Kovásznai György életműve, a hidegháborús Európa kiemelkedő, a posztmodern művészetet előkészítő magyar teljesítménye a Magyar Nemzeti Galéria 2010. május 21-én nyíló kiállításán kerül először átfogó bemutatásra.
Korábban
A kiállítási lehetőségektől a maga korában hol elzárt, hol elzárkózó, művészeti mozgalmakhoz nem csatlakozó magányos alkotó, Kovásznai György (1934–1983) olyan szabadságfokkal dolgozott, ami a maga idejében leginkább távolságtartást váltott ki, ma viszont éppen ellenkezőleg, a kíváncsi utókor emiatt a nagyvonalú és őszintén kötetlen „beszédmód” miatt tud kapcsolódni hozzá.
A Kovásznai Kutatóműhely által szervezett kiállításon bemutatott festményei és festményfilmjei a 20. század második felének páratlan magyar művészeti csúcsteljesítményét ismertetik meg a látogatóval.
A kiállítás megnyitása előtt március 17-től látható a mozikban a Riportré: Kovásznai 2010 című animációs film Igor Lazin rendezésében. Április végén kerül a könyvesboltokba a Kovásznai című monográfia, amelynek szerzője egyben a kiállítás kurátora, Iványi-Bitter Brigitta.
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota, A épület
Időpont: 2010. május 21 – szeptember 26.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.