Vita a hunok hagyatékáról
2010. április 1. 09:00 Obrusánszky Borbála
A Belső-Ázsiában élő mongolok mindegyike magáénak vallja az egykori hun világbirodalom örökségét. A versenyben élen járt a Kínához tartozó Belső-Mongólia, ahol először avattak fel Hun Múzeumot. Talán ezt irigyelték meg a Mongóliában és az Oroszországhoz tartozó Burjátiában élők, akik mindketten saját hasznukra akarják fordítani az ott talált ősi emlékeket.
Korábban
A mai Mongóliában a tudomány képviselői mindnyájan elfogadják, hogy a mongolok a hunok hagyatékát viszik tovább - immáron több száz éve. Az elmúlt években a régészeti expedíciók számtalan hun sírt tártak fel, amelyek felkeltették az érdeklődést a különleges civilizáció iránt.
Ezt a mongol vállalkozók ki akarják használni, és néhányan azt tervezik, hogy az Ulánbátortól 40 kilométerre fekvő Hösigtijn höndij mellett egy hatalmas épületkomplexumot emelnek, ahol helyet kapna egy hun múzeum, valamint a belső-ázsiai népek bemutató tárlata, de természetesen nem maradhatna ki a nagykán, Dzsingisz kán emlékhelye sem. A tervek szerint a turisztikai szolgáltatást is nyújtó épületegyüttest legkorábban 2012-ben adhatnák át, és oda a világ minden országából várnák a régmúlt iránt érdeklődőket.
Ahogyan Mongóliában, a Bajkál-tó mentén élő, a mongol népekhez tartozó burjátok is hivatalosan kinyilvánították, hogy a hunok az őseik, és ezt tudatosítani akarják külföldön is. Mivel náluk eleddig nem találtak királysírokat, a kultuszt és a hun hagyományt Ivolgára, a hatalmas hun városra alapozzák, amely 2000 évvel ezelőtt egy virágzó mezőgazdasági és ipari központ volt. A becslések szerint a Szelenge-folyó partján kialakult főváros fénykorában négyezer embernek adott otthont.
A település maradványai mindössze 16 kilométerre vannak a burját fővárostól, Ulan Udétől; a helyi vezetők így azt tervezik, hogy azt odacsatolnák, hogy ezzel is azt bizonyítsák: a hunok örököseinek tekintik magukat. A várost egyébként a hun kutatás központjává tennék, és ebből a célból már létre is hoztak egy nemzetközi hun kutató alapítványt, amelynek vezetője, O. Bulutov szerint nemcsak a történelem kutatása fontos, hanem az, hogy a régi krónikákban leírtak megelevenedjenek a modern világban és a látogatók megtapasztalhassák, hogy miként is éltek a sztyeppei népek egykoron. Ehhez egy hamarosan megrendezésre kerülő hun kulturális fesztivál is kapcsolódna.
A kezdeményezést a burját elnök, Vjacseszlav Nagovicin is támogatja, és különösen azon a projekten dolgoznak, amely révén Ivolgát a Világörökség részévé nyilváníttatnák. A mongol sajtó információja szerint már meg is hívták az UNESCO képviselőit, hogy bemutassák a képviselőknek a különleges helyi hun örökséget, köztük lakóházak és temetkezési helyek maradványait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap