Kárpátalján lopták el a legtöbb műkincset Ukrajnában
2010. március 26. 10:37 MTI
A napokban jelent meg Kijevben az ukrán állami múzeumokból, intézményekből és magángyűjteményekből az utóbbi tíz évben ellopott kulturális értékek katalógusának második kiadása, amelyben Kárpátalja szerepel a vezető helyen az eltulajdonított műkincsek számát illetően.
Korábban
Az ukrán belügyminisztérium, a kulturális tárca és a megyei művelődési főosztályok adatai alapján összeállított, kilenc fejezetből álló katalógusban helyet kapott minden ellopott kulturális érték a levéltári okmányoktól, fényképektől a muzeális fegyvereken, hangszereken és pénzérméken át a templomi kegytárgyakig, valamint a képzőművészeti alkotásokig.
Az elmúlt évtizedben elkövetett több mint háromezer lopás és rablás során Ukrajna 55 múzeumából és magángyűjteményéből a többi között csaknem ezer, ritkaságszámba menő műkincset is eltulajdonítottak - adta hírül az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírportál.
Az orgánum szerint a vizsgált időszakban Kárpátalja megyét érte a legnagyobb kár a műkincslopások következtében. A régió múzeumai és magánkollekciói ellen 2000-ben, 2002-ben és 2008-ban követték el a legtöbb bűncselekményt, amikor évente mintegy két-háromszáz műtárgyat raboltak el. A műkincsrablók körében két kárpátaljai magyar festőművész, Erdélyi Béla és Boksay József alkotásai a legnépszerűbbek.
A honlap rámutatott, hogy a lopott kulturális értékek katalógusának első kiadásában, amely az 1984 és 1998 közötti időszakot ölelte fel, még csak 106 olyan műalkotás szerepelt, amelyeket ukrán állami múzeumokból tulajdonítottak el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.