Gázba merítik az ókori kincseket
2010. március 25. 14:25
A kutatók egy pár nappal ezelőtt megrendezett konferencián mutatták be azt a datálási módszert, amellyel az ókori múmiák, régi festmények, és más relikviák korának megállapítása azok fizikai károsítása nélkül válik lehetővé.
Korábban
Az American Chemical Society (ACS) 29. tanácskozásán bemutatott eljárással több száz, korábban datálhatatlan tárgyat is megvizsgálhatnak, amelyeket eddig a fizikai sérülés veszélyei miatt nem tettek ki ezeknek a módszereknek. Ezáltal megállapítható lesz akár a torinói lepel kora is - vélik.
A kutatócsoportot a texasi A&M Egyetem szakembere, Marvin Rowe vezeti, aki szerint végre forradalmasíthatják a radiokarbonos vizsgálatokat, hiszen most már nem kell eltávolítani, és elégetni az adott tárgy egy kis darabját, hogy megállapíthassák a korát. A leletet vagy épp műkincset csupán egy elektromosan feltöltött gázzal (ez sokban hasonlít a plazmatévékben lévő gázhoz) teli kamrába helyezik, ahol az lassan reakcióba lép a vizsgált relikvia felszínével, majd az itt keletkező széndioxid már megfelelő a C-14-es vizsgálatokra.
A kutatók már 20 különböző szerves anyagot megvizsgáltak ezzel a módszerrel, így fát, szenet, bőrt, nyúlszőrt, vagy épp mumifikált húst és csontot is. Az ezekben mért eredmény ugyanaz volt, mint amit a hagyományos módszerrel értek el.
Rowe szerint a torinói lepel analizálása a távoli jövőt jelenti, hiszen elképesztő mennyiségű tesztadatra van szükség ahhoz, hogy meggyőzzék a múzeumigazgatókat és kurátorokat: tényleg semmilyen kárt nem tesznek a műkincsekben. Jelenleg tovább finomítják az eljárást, és a tényleges vizsgálatokra valószínűleg még hosszabb ideig várni kell majd.
Ezzel párhuzamosan érdekes lehet az a pár héttel ezelőtti beszámoló is, miszerint az ún. radiokarbon-módszer pontosításával több mint kétszeresére, ötvenezer évre tolták ki a naptári években is kifejezhető mérések határait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap