Múzeumban győzik le az oroszok Napóleont
2010. március 19. 09:20 MTI
Moszkvában múzeum épül a Napóleon seregei felett 1812-ben aratott győzelem 200. évfordulójára - közölte Alekszandr Zsukov miniszterelnök-helyettes, az ünneplést előkészítő bizottság megalakulásának első évfordulóján.
Korábban
Mint mondta, a Történelmi múzeum a korból hatalmas mennyiségű anyagot őriz, de hely hiányában raktárakban. Alekszandr Zsukov szerint az új múzeumban a legkorszerűbb eszközökkel rendezett állandó kiállítás idézi majd fel a történelmi eseményeket. Tervezik továbbá a Borogyinói Állami Hadtörténeti Múzeum számára egy modern műtárgyraktár építését, és a háborút idéző emlékművek egész sorának felújítását.
Készül egy játékfilm is az évfordulóra - mondta Zsukov, és reményét fejezte ki, hogy a mai filmművészek is tudnak olyat alkotni, mint a Háború és béke című, éppen a napóleoni háborúk idején játszódó Tolsztoj-regény megfilmesítői.
Korszerűbbé alakítják és interaktívvá teszik és multimédiás eszközökkel egészítik ki a moszkvai Borogyinói Csata Panoráma és Múzeum kiállítását. Az 1962-ben megnyílt múzeum az eredeti szándék szerint kizárólag a nagy ütközetet ábrázoló körpanorámának adott volna helyet, amely a csata 100. évfordulójára készült. Az azóta eltelt időszakban több mint 32 millió látogatója volt.
A bizottság ülésén - amelyet a borogyinói panoráma múzeumában tartottak - elhangzott: az évforduló megünneplésére, az ezzel kapcsolatos tervek megvalósítására összesen több mint 12 milliárd forintnak megfelelő összeget terveznek elkölteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap