Létrejöhet Szlovákia első archeoparkja
2010. március 10. 13:52 MTI
A dél-szlovákiai Rimaszombatban (Rimavská Sobota) 15 évre civilek vehették bérbe az önkormányzattól a Szabadka városrészben lévő egykori török várat, ahol Szlovákia első archeoparkjának kialakítását tervezik.
Korábban
A Fundament Polgári Társulás helyi civilekkel és a történész-, régészszakmával összefogva kezdeményezte az Európában egyedülálló, török kori vízi vár megmentését - írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdai számában. Az egykori Gömör vármegyében a középső és kései bronzkor, valamint az oszmán birodalom kora igen jelentős történelmi korszak volt, ezért erre a két időszakra összpontosítva, annak a tárgyi emlékeit bemutatva szeretnék létrehozni a civilek Szlovákia első archeoparkját.
Még az idén elkezdik a régészti feltárást, amelynek eredményei alapján lehet majd folytatni a park további tervezését és kialakítását. A szabadkai török várból jelenleg alig három-négy méternyi falszakasz látható, de az 1968-ban és 1978-ban itt folytatott részleges feltárás eredményei alapján biztos, hogy tekintélyes vármaradványok találhatóak a föld alatt. A török hadak a stratégiai jelentőségű helyen alakították ki az oszmán birodalom legészakibb erődjét. A török építkezés idejét 1555 és 1560 között feltételezi a kutatás. Szabadka vára egészen 1593-ig volt török kézen.
A civilek a török kori építészeti emlékek feltárása és konzerválása mellett egy bronzkori telep és temetkezési hely replikáját és a középkori várakat kiszolgáló mesterségek műhelyeinek kiépítését és működtetését tervezik, elsősorban pályázati pénzekből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap