Ingyen programokkal csábít a Néprajzi Múzeum Napja
2010. március 1. 13:18 MTI
Tárlatvezetésekkel, előadásokkal, filmekkel, múzeumi órákkal és zenével is várják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum Napjára a budapesti közgyűjteményben március 5-én, pénteken.
A programok délelőtt 9 órakor kezdődnek: a földszinti kiállítótérben tartott múzeumi órákon a régi mértékegységekről, a paraszti világban élő férfiak és nők életéről hallhat a közönség, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola diákjainak segítségével pedig falumakett is készül. Számos néprajzkutatóval - többek között Boross Mariettával, ifjabb Kodolányi Jánossal, Vajda Lászlóval, Hoffmann Tamással, Erdélyi Zsuzsannával, Boglár Lajossal és Hofer Tamással - portréfilmeken keresztül ismerkedhetnek meg a látogatók.
Az Új szerzemények 2009 című tárlatot a földszinti galériában Fülöp Hajnalka és Tasnádi Zsuzsanna mutatja be, déltől pedig Szarvas Zsuzsa főrendező vezetésével tekinthetik meg a látogatók a (M)ilyenek a finnek? Finnország magyar szemmel című kiállítást. A könyvtár mozgóképtárának digitális elérését Granasztói Péter és Tari János ismerteti, 14 órától pedig a Káva Kulturális Műhely drámapedagógiai bemutatója várja a pedagógusokat.
A Néprajzi Múzeummal kapcsolatos tervekről és építkezésről Dávid Ferenc művészettörténész, Vizer Balázs építész, Sedlmayr Krisztina etnográfus és Wilhelm Gábor etnográfus beszélget, majd a Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékei muzsikálnak a hallgatóságnak. Az Egy falu az országban - Átány című kiállítás rendezőinek felvetéseire Hofer Tamás válaszol, s ezen a napon adják át az idei Bátky Zsigmond-díjat is.
Xántus Jánost 1872. március 5-én nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnográphiai Osztályának igazgató-őrévé. A Néprajzi Múzeum ezt a napot évről-évre születésnapjaként ünnepli. A jeles napon az érdeklődők a múzeum valamennyi kiállítását, rendezvényét ingyen látogathatják és a kiadványokat is kedvezménnyel vásárolhatják meg. A programokban a hagyományos népi kultúra és napjaink jelenségei egyaránt terítékre kerülnek, tükrözve az épületben zajló sokszínű, változatos munkát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap