Tudományos függetlenséget szimbolizál Tutanhamon DNS-e
2010. február 19. 09:35 MTI
Tutanhamon fáraó DNS-elemzésének február 17-i nyilvánosságra hozatala egyebek között arra is szolgált Záhi Havvász, az egyiptomi régészet vezetője számára, hogy demonstrálja országának tudományos függetlenségét - olvasható a párizsi Le Monde online kiadásában.
Korábban
A cikk szerzője, Stéphane Foucart, a lap tudományos szakértője megszólaltatta Alain Zivie egyiptológust, a CNRS kutatóját, aki elmondta: az egyiptomiak számára a sajtóértekezlet egyfajta visszavágás volt arra, ahogy a sír felfedezését 1922-ben bejelentették. Akkor ugyanis Lord Carnavaron, a brit felfedezők egyike a The Timesnak adta el a kizárólagos közlési jogot, és az egyiptomi média nem számolhatott be első kézből az eseményről.
Ma viszont csak a nagyhatalmú Záhi Havvász által megtestesített Legfelsőbb Régészeti Tanács teheti közzé az egyiptomi archeológiai felfedezéseket - olyan esetekben is érvényes ez, amikor Egyiptomban tevékenykedő külföldi kutatók eredményeiről van szó. A Le Monde szerint az egyiptomi tudósok vonakodtak attól, hogy a királyi múmiák DNS-mintáinak elemzését az ország határain kívül végezzék. "Egyesek ugyanis attól tartottak, hogy külföldön olyan módon befolyásolhatják a vizsgálatot, aminek révén zsidó eredetet tulajdoníthatnának e fáraóknak" - idézett egy meg nem nevezett forrást a lap.
Ezek az "aggodók" attól tartottak, hogy Tutanhamon feltételezett (és a DNS-vizsgálat által be is bizonyított) apját, Ehnatont - aki egyfajta monoteizmust vezetett be - Mózeshez hasonlíthatják. Valójában azonban - mondta el a lapnak Lluis Quintana-Murci, a CNRS kutatója, a DNS-vizsgálat nem alkalmas arra, hogy a Nílus völgyének lakosságát megkülönböztesse a Közel-Kelet többi népeitől.
Ezen túlmenően az egyiptomi XVIII. dinasztia múmiái - köztük Tutanhamoné - több mint egy évszázaddal korábbiak az első, i.e. 1200-ból származó "izraeli identitású" emberi maradványoknál, amelyeket a tel-avivi egyetem kutatója, Israel Finkelstein a jelenlegi Ciszjordánia dombjain azonosított.
Quintana-Murci szerint azonban "Záhi Havvásznak igen nagy elővigyázatosságra és ügyességre volt szüksége ahhoz, hogy elfogadtassa a DNS-vizsgálat gondolatát. Ezért 2007 áprilisában, majd 2009 júniusában két vadonatúj laboratóriumot hozott létre az ókori DNS-ek vizsgálatára, egyiptomi régészek vezetésével". A függetlenség elvét legfeljebb az csorbította bizonyos mértékben, hogy a két laboratórium közül az elsőt részben a Discovery Channel televízió finanszírozta annak fejében, hogy exkluzív dokumentumfilmet készíthetett Hatsepszut királynőről - írta a Le Monde.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap