Tűzijáték miatt égett le az 1600 éves kaputorony
2010. február 21. 14:02 MTI
Egymillió jüan, vagyis csaknem 30 millió forintnak megfelelő kár keletkezett az észak-kínai Hopej (Hebei) tartomány Csengting (Zhengding) városában, ahol a holdújévet köszöntő tűzijáték következtében kigyulladt az ősi városfal déli kapujának tornya - jelentette a kínai média a hétvégén.
Korábban
Az ősi várost körülvevő fal utolsóként megmaradt tornya még csütörtökön éjszaka kapott lángra; a tüzet négy óra alatt sikerült eloltani, személyi sérülés nem történt - tájékoztatott a helyi kormányzat, amely szerint a becsült kár egymillió jüan. Az előzetes nyomozás azt állapította meg, hogy a tüzet tűzijáték okozta, de a felelősökről, az elkövetőkről egyelőre nem mondtak közelebbit.
A várost szegélyező fal déli tornya 1600 éves volt, a keleti, a nyugati és az északi tornyokat már hosszú ideje lerombolták. A kétszintes fatorony restaurálására 2001-ben négymillió jüant (több mint 110 millió forint) költöttek.
A kínai közbiztonsági tárca hétvégi jelentése szerint a kínai holdújévet köszöntő tavaszünnep egyhetes időszakában közel 7500 tűzeset volt, amelyekben összesen 35 ember halt meg. Az anyagi kár 28,5 millió jüan, vagyis meghaladja a 800 millió forintot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap