Vért kerestek Puskin szófáján
2010. február 9. 08:39 MTI
Alekszandr Puskin valóban azon a díványon halt meg, amely Szentpéterváron, a költő lakásában berendezett múzeumban látható - jelentették be egy alapos vizsgálat eredményeként hétfőn, a költő halálának évfordulóján a Néva parti városban.
Korábban
Jurij Molin, a szentpétervári törvényszéki orvostani intézet helyettes vezetője elmondta: mintákat vettek Puskinnak a múzeumban őrzött véres mellényéből és hajtincséből, és ezt hasonlították össze a díványon, illetve a kárpit mélyebb rétegeiben talált vérnyomokkal. A mellényt bizonyítottan a költő viselte, s a hajtincsről most állapították meg egyértelműen, hogy tőle származik.
A díványt az Ermitázs adta át a múzeumnak 1937-ben, de sokan kételkedtek eredetiségében. Galina Szedova, a lakás-múzeum igazgatója hétfőn azt is bejelentette: sokéves kutatómunkával sikerült kideríteni, hogy a bútordarabot Natalja Goncsarova, a költő özvegye adta át Mark Filoszofovnak, az Ermitázs munkatársának, s onnan került vissza eredeti helyére, Puskin Mojkán lévő lakásába.
Molin szerint a vizsgálat azt is bebizonyította, hogy barátainak nem volt érdemes a sebesült költőt elvinni a katonai orvostudományi akadémia kórházába, mert az a segítség, amelyet akkoriban ott tudtak nyújtani, nem volt semmivel sem több, mint amit otthon biztosíthattak a sérültnek a hozzá siető orvosok.
A dívány eredeti voltát illető kételyek mindeddig olyan erősek voltak, hogy a tárlatvezetésen hangsúlyozták: az egyetlen, ténylegesen Puskin tulajdonát képező bútordarab a múzeumban egy nagy asztal, a többi hű kópia, amelyet az eredeti számlák alapján az eredeti bútorokat gyártó cégtől rendeltek meg.
Puskin (1799. június 6. - 1837. február 10.) a szentpétervári társaság egyik kedvence, már életében kultikus alak volt. Költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője. Legjobb versei közül sokat magyarra sajnos nem fordítottak le. Életét egy párbajban szerzett seb oltotta ki: felesége jó hírének védelmében párbajozott az őt provokáló Georges Charles d'Anthes francia emigráns kalandorral, és a sérülésbe a második napon belehalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap