"Nemzeti tündérmese" a Kennedy-gyilkosság
2010. január 26. 14:33 MTI
Oliver Stone filmrendező szerint Adolf Hitler szörnyeteg volt, de korának szülöttje, az Egyesült Államok pedig nem hajlandó átgondolni a Kennedy-gyilkosságot - hangzott el azon az előadáson, amelyet a direktor Thaiföldön tartott diákoknak.
Korábban
Az éppen a The Secret Story of the United States (Az Egyesült Államok titkos története) című 10 részes dokumentumfilmjén dolgozó Oscar-díjas művész a bécsi székhelyű International Peace Foundation békealapítvány felkérésére utazott az ázsiai országba, ahol a filmek béketeremtésben játszott szerepéről tartott előadást.
Stone szerint Adolf Hitler hatalomra kerülését a nyugati bankárok tették lehetővé. "Hitler szörnyeteg, ez nem kérdés. Semmi együttérzés nincs bennem iránta, őrült pszichopata volt. De ahogy Frankenstein is létezett, úgy volt egy Doktor Frankenstein is. Hitler korának szülöttje volt" - válaszolt újságíróknak a rendező.
Készülő sorozatáról szólva úgy fogalmazott, hogy az a 20. század jobb megértését szolgálja majd, a leckék pedig 2010-ben Barack Obama elnöknek is szolgálhatnak tanulsággal. "Mivé lett Amerika? Hogy tudnánk mi amerikaiak nem tanulni a harmincas évek Németországából?" - vetette fel a kérdéseket Oliver Stone, aki korábban a diákok előtt egyik legellentmondásosabb filmjéről, a Kennedy-gyilkossággal foglalkozó JFK-ről beszélt.
A rendező véleménye az, hogy az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó tudomást venni arról az eshetőségről, miszerint magányos merénylőként nem Lee Harvey Oswald, hanem valaki más végzett John F. Kennedy elnökkel. "A hatalomban lévő amerikaiak közül sokan a mai napig teljes tagadásban élnek, még csak tudni sem akarnak arról a lehetőségről, hogy más gyilkolt. Ez nemzeti tündérmese" - vélekedett.
"Fantasztikus történet, és én feldolgoztam. Azt hittem, tisztelni fognak érte, de a sajtó földbe döngölt. Mesegyártónak és propagandistának neveztek" - mesélt az 1991-es film utózöngéiről a direktor, aki olyan filmek révén lett híres mint a Született július 4-én, valamint A szakasz, amely négy Oscar-díjat - köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járót - söpört be.
A rendező legutóbb a South of the Border című alkotásával hívta fel magára a figyelmet, ebben Dél-Amerika helyzetével foglalkozik. A film javarésze Hugo Chávez venezuelai elnökről szól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap