Hitler katonai adatlapja az interneten
2009. december 9. 15:44 MTI
Többek között Adolf Hitler náci diktátor első világháborús katonai adatlapját is feltette az internetre egy brit családfakutató honlap.
Korábban
Az Ancerstry.co.uk 1,5 millió bajor I. világháborús katona adatainak közzétételét kezdte meg adatbázisában.
A müncheni állami levéltárból származó dokumentumok között található Adolf Hitler 25 éves önkéntes adatlapja is. A bejegyzések szerint "katolikus", foglalkozására nézve "művész" és a hadseregben biciklis futárnak osztották be. Az volt a feladata, hogy a harcmezőn szolgáló egységek és a parancsnokság között szállítsa oda-vissza az üzeneteket.
A bejegyzésekből kiderül, hogy többször is megsebesült az I. világháború alatt. Egyszer könnyebben, 1916 októberében a Le Barque közelében lezajlott tüzérségi támadás során. Két évvel később viszont kórházba került, mert La Montagne-nál gázmérgezést szenvedett. Több kitüntetés is szerepelt a lapján, egyebek mellett kétszer kapta meg a Vaskeresztet.
Mint a müncheni levéltárral együttműködésben álló Ancestry.co.uk nemzetközi tartalomért felelős igazgatója közleményében kifejtette: "Németország egyre természetesebbnek tartja, hogy megismerje saját katonai múltját, és - különösen az első világháború vonatkozásában - fontos, hogy mindegy, melyik oldalon harcoltak az elődeink, mindannyiunknak megvan a lehetősége, hogy emlékezzünk rájuk". Dan Jones igazgató hozzátette: az elmúlt évszázadban sok német vándorolt ki a világ számos országába, és az adatok közzététele érdekes lehet számukra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.