Bűvész oktatta a CIA hidegháborús ügynökeit
2009. november 27. 09:08 The Daily Telegraph
A hidegháború során a CIA felbérelte a leghíresebb amerikai bűvészt, akinek a csalásokról, titkolózásokról, és titkos kommunikációs lehetőségekről kellett kézikönyvet írnia a Cég számára.
Korábban
A korábban szigorúan titkos dokumentumok alapján írt The Official CIA Manual of Trickery and Deception című könyvből kiderül, hogy az 1950-es években trükkjeiért és ötleteiért 3000 dollárt fizettek John Mullhollandnek. A férfi által írt különleges kötetről nem sokkal ezelőttig azt hitték, hogy már nem is létezik, és 1973-ban annak minden példányát megsemmisítették. Egyet azonban a Cég darálói megkíméltek, és azt Keith Melton, kémkedést kutató történész, és Bob Wallace, a CIA egykori technológiai vezetője találták meg.
Az 1950-es években írt kézikönyv a CIA MK-ULTRA projektjéhez tartozott, amelynek során a szovjet agykontroll és más kihallgatási technikák ellen próbálták meg felvértezni a kémeket. A projektben később több szigorúan titkos kísérleten, így a kábítószerek hadicélú alkalmazásán, vagy a külföldi vezetők, így Fidel Castro meggyilkolásán is dolgoztak.
A most megjelent könyv szerint azonban a bűvész nem volt túl hatékony: tanácsai között a tökéletes fapofa elsajátítása, vagy épp a különböző megtévesztési és lopási technikák szerepeltek. Emellett részletesen megörökítette, hogy egy pirulát miként lehet valakinek a poharába szinte láthatatlanul becsempészni, vagy miként lehet a cipőfűzővel titkos üzeneteket leadni.
A könyvhöz írt előszavában a CIA egykori vezetője, John McLaughlin megjegyzi, hogy a bemutatott technikák egy részét soha nem alkalmazták - mármint ő nem tud róla.
Még több trükk
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.