Aki egy dobban csempészte át a feleségét Nyugat-Berlinbe
2009. november 12. 08:28 MTI
A berlini fal leomlásának évfordulója kapcsán megszaporodtak a Keletről Nyugat felé irányuló szökési kísérletek történetei, ilyen esetről számolt be a cseh Mlada Fronta Dnes című újság is kedden. A lap annak Jan Arnet jazz-zenésznek az esetét ismertette, aki 1965-ben feleségét egy nagy dobban, kislányukat pedig egy kottákkal teli zsákban csempészte át Kelet-Berlinből Nyugatra.
Korábban
Arnet vezető zenészként szabad életet akart, és koncertezni vágyott a világ minden pontján - írja a lap. A csehszlovák hatóságok ugyan kiengedték külföldre, felesége és gyereke azonban nem tarthatott vele, ezzel akarták rábírni, hogy külföldi koncertjei után Arnet visszatérjen Csehszlovákiába. A zenész végül úgy döntött, hogy mindenáron megkísérli a szovjet blokkból való szökést, családját Kelet-Berlinből - egyik koncertje helyszínéről - akarta átcsempészni Nyugatra.
A Checkpoint Charlie néven emlegetett határátkelőnél szolgálatot teljesítő katonák már ismerték a cseh zenészt, aki együttesének összes hangszerét saját kocsijában szállította. Arnet felesége egy nagyobb méretű dobban kuporodott össze, a határőrök nem vették észre, a kocsi gond nélkül átjutott.
A házaspár kislánya azonban még mindig Kelet-Berlinben volt. A zenész arra hivatkozva tért vissza a Fal túloldalára, hogy a szállodában felejtette a kottákat. A kislányt abba a zsákba rejtette, amelyben a partitúrák voltak. A kisgyerek azonban nem akart elaludni, amire pedig feltétlenül szükség volt a "biztonságos" átkeléshez. A gyerek többször is felébredt, így Arnet kénytelen volt addig furikázni Kelet-Berlin utcáin, míg a kislány végül elaludt. A határőrök megint csak engedték az autót átkelni.
Arnet és családja hónapokon át menekülttáborban élt, majd az Egyesült Államokba, New Yorkba költöztek, a mai napig ott élnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.