Emlékművet kapnak a háború után legyilkolt szudétanémetek
2009. november 5. 17:21 MTI
Emlékművet állítanak az észak-csehországi Postoloprtyben az 1945-ben a városban meggyilkolt szudétanémeteknek - döntött csütörtökön a városi tanács.
Korábban
A rendkívüli ülésen a tanácstagok elfogadták a hattagú emlékműbizottság javaslatát, amely egyértelműen támogatta a városból kitelepített szudétanémetek még 2002-ben előterjesztett kérését. Ugyanakkor megállapodtak abban, hogy az emlékmű cseh és német nyelvű szövege az eredetileg tervezettnél (Az 1945-ös postoloprty-i mészárlás áldozatainak) általánosabb szöveget fog tartalmazni. "A Postoloprtyben 1945 májusában és júniusában lejátszódott események összes ártatlan áldozatának" - hangzik a szöveg, amelyben a városatyák megállapodtak. A vitában többen elsősorban a "mészárlás" kifejezést tartották elfogadhatatlannak. A bizottság javaslata szerint az emlékművet a helyi temetőben állítják fel.
"Nincs értelme úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Történt. Nem helyénvaló azonban azt firtatni, hogy a németek vagy a csehek hibáztak-e nagyobbat. A kegyeleti helyre szükség van, de minden áldozatra emlékezni kell" - jelentette ki a vitában Miloslav Fischer tanácstag. Leszögezte: az emlékmű felállításának költségeit Postoloprtynek kell állnia, s a városnak beleszólása kell, hogy legyen az emlékmű végső megformálásába is. Ezeket a dolgokat nem szabad a németek kezében hagyni. Az ülésen jelen lévő 18 városi képviselő közül 14-en Fischernek adtak igazat, s megszavazták a pályázat kiírását. "Haladéktalanul felmérjük az érdeklődést, s kiírjuk a pályázatot, hogy a szükséges pénzt a jövő évi költségvetésben biztosítani tudjuk" - mondta Miroslav Hylák képviselő.
Történeti források szerint Postoloprtyben 1945 májusában bírósági tárgyalás nélkül 763 német ajkú személyt lőttek agyon. A szocialista Csehszlovákiában az ügyről egészen az 1989-es rendszerváltásig csak igen elvétve, szakmai körökben esett szó. Az utóbbi években elvégzett kutatások és vizsgálatok szerint a gyilkosságoknak több közvetlen felelőse van, de már egyikük sem él. A II. világháború után a németeket és a magyarokat a korabeli csehszlovák hatalom kollektív háborús bűnösnek nyilvánította, elvette vagyonukat, állampolgárságukat, s mintegy hárommillió németet kitelepítettek az országból. A kitelepítések első, szervezetlen szakaszában számos erőszakos cselekmény történt a németekkel szemben, amelyet ma a csehek elismernek.
A több mint félmilliós szlovákiai magyarság kitelepítését a potsdami nagyhatalmi értekezlet 1945 nyarán nem hagyta jóvá. A magyar közösséget csehországi kényszermunkával, magyar-szlovák lakosságcserével és reszlovakizációval próbálta meg felszámolni az akkori csehszlovák rendszer.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap