Felavatták Mindszenty József szobrát
2009. október 26. 17:05 MTI
Felavatták Budapesten az első köztéri, egész alakos, bronzból készült Mindszenty-szobrot vasárnap a XVI. kerületi Templom téren.
Korábban
A szobor leleplezése előtt Erdő Péter bíboros ünnepi szentmisét mutatott be a zsúfolásig megtelt rákosszentmihályi plébániatemplomban. A bíboros a Mindszenty szobor megáldásakor azt mondta: olyan példaképre irányítják a hívők figyelmét, aki a Szentlélek sugallataira figyelve, annak vezetésével életében és halálában igyekezett minél tökéletesebben követni Krisztust. A leleplezést követően a tömeg hosszasan tapsolt, majd többen, köztük Erdő Péter és Kovács Péter, elhelyezték a kegyelet és a tisztelet koszorúit.
Petrovics Sándor, az esemény egyik szervezője korábban elmondta, a szobor felállítását a két éve alakult Hittel a Nemzetért Alapítvány kezdeményezte, amely egy mintegy 40 perces műsort készített Mindszenty József életéről. Ezzel járták az országot, melynek során 28 településen gyűjtöttek adományokat a szoborra. Ezen kívül az Egyesült Államokból és Németországból is kaptak támogatást. A műalkotás összesen 8 millió forintba került, amelyhez több érsek és püspök is hozzájárult saját adományaival. Az összeg felét XVI. kerületi önkormányzat állta. A képviselők pártállásra való tekintet nélkül megszavazták az összeget - mutatott rá.
A 220 centiméter magas bronzszobor Domonkos Béla szobrászművész alkotása, amely egy 80 centiméteres süttői mészkő alapon áll. Az alapzatra a néhai hercegprímás eszmeiségének megfelelő mondatot írták: "Áldott legyen az én népem!" A szobor áldást emelő kézzel ábrázolja Mindszenty Józsefet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.