Jelvényátadással emlékeznek az 1956-os nemzetőrök
2009. október 19. 08:03
A Király Béla nyá. vezérezredes által 2006-ban megalapított, Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa idén 2009. október 20-án, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartja éves jelvényátadó ünnepségét.
Korábban
2006 óta több mint 250 egykori nemzetőr vehette át az 1956-ban már elkészült, de a szovjet intervenció miatt kiosztásra nem került nemzetőrjelvényét, amelyet posztumusz Maléter Pál honvédelmi miniszter, illetve Pongrátz Gergely, a Corvin-köz parancsnoka is megkapott.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeiségének képviseletét, valamint az egyesület támogatását elismerő tiszteletbeli nemzetőrjelvényt vett át korábban Sólyom László köztársasági elnök, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, valamint Holló József Ferenc altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM-HIM) főigazgatója is. Az egyesület tagjai közt Göncz Árpád egykori köztársasági elnök, vagy Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke is szerepelnek.
A Tanács Király Béla által meghatározott feladata a jelvényátadáson túl a tudományos és ismeretterjesztő munka is, melynek keretében 2009 tavaszán neves történészek részvételével tartottak konferenciát a HM-HIM-ben. Az előadásokon elhangzottakat hamarosan konferencia-kiadványban olvashatják majd az érdeklődők.
A 2009. október 20-i jelvényátadáson, 19 egykori nemzetőr mellett, tiszteletbeli jelvényt vesz át többek között Hermann Róbert, a Hadtörténelmi Közlemények igazgatója, M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének intézetvezetője, valamint Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója.
A jelvényátadó ünnepség 11 óra 30 perckor veszi kezdetét a HM-HIM Márványtermében, ahol Szvorák Kati köszönti dalokkal a megjelenteket. Az ünnepség után 13:00 órakor az egyesület rendes évi közgyűlését tarja meg.
A szervezők a rendezvényt Király Béla emlékének ajánlják, és minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.