Ősi falu a homokbányában
2009. október 7. 17:23 MTI
Késő rézkori település nyomaira bukkantak a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársai Hódmezővásárhely közelében; a leletek érdekessége, hogy az itteni, Baden-kultúrához tartozó emberek - feltehetően vallási okokból - állatokat is eltemettek lakóhelyük közelében.
Korábban
Herendi Orsolya, a feltárást vezető régész szerdán elmondta, hogy egy homokbánya bővítése kapcsán augusztusban indult megelőző ásatás során eddig több szarvasmarha, egy fiatal sertés és egy kutya csontvázára bukkantak. A szarvasmarhák már 4,5-5 ezer évvel ezelőtt is - amikor a feltárt települést lakhatták - komoly értéket képviselhettek, ezért valószínű, hogy valamilyen vallási rítus keretében temethették el az állatokat az épületek közelében. Ezt bizonyítja az is, hogy az egyik csontváz mellett egy szépen díszített agyagedényre bukkantak.
Az itt lakó, földműveléssel és állattartással foglalkozó emberek nemcsak néhány állatot temettek el a településen belül, sírokat is találtak az ásatás során. Az egyik páros sírban két női csontváz volt zsugorított alvó pozícióban, egy másikban pedig egy fiatal gyerek csontváza, melyet egy nagyobb edénybe helyezve temettek el. A sírok annak ellenére az épületek között voltak, hogy ekkoriban már a temetők és a települések elkülönültek.
A Nagysziget névre hallgató terület a neolitikumtól egészen a középkorig lakott volt, mivel a napjainkban bányaként hasznosított homokdomb kiemelkedett a Tisza és a Maros közötti mocsárból. A 6600 négyzetméteres területen félig földbe mélyesztett épületek, tároló- és, agyagkitermelő-gödrök, valamint kutak nyomait találták meg.
A régészet feltárás során természettudományos módszerekkel is vizsgálják az egykori település nyomait. A szakemberek földmintákat vettek, a bennük talált virágporszemek segítségével igyekeznek rekonstruálni a falu környezetét, az ásatás során szinte teljes épségben előkerült őrlőkövön talált gabonamaradványok segítségével pedig azt határozzák meg, milyen növényeket termesztettek az itt élők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap