Megújul a fertődi kastély ékköve
2009. szeptember 28. 15:50 MTI
A nyári zenei évad befejeztével restaurátorok vették birtokba a zenetermet és a dísztermet a fertődi Esterházy-kastélyban: megkezdődött az épület ékkövének felújítása az 1,6 milliárd forintos rekonstrukció keretében - mondta el Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója.
Korábban
Ismertetése szerint a kályhákat, a kandallókat és a négy évszakot jelképező szobrot elszállították, felújításukat restaurátor-műhelyekben végzik. A napokban felszedik a parkettát, megerősítik a födémet, hogy ne kelljen 110-120 zenehallgatóra korlátozni a koncertek közönségét. A helyiségeket eredeti mintázatú parketta díszíti majd, annak rajzolatát az egyik szobor posztamense alatt találták meg.
Október első napjaiban lezárják a díszudvart és megindul a parkosítás. A jelenleg nagy kiterjedésű kavicsos terület helyére gyepet telepítenek és virágokat ültetnek. A park közepén lévő szökőkutat megőrzik, sőt a két oldalsó szökőkutat is szeretnék működőképessé tenni. A belső díszlépcsőházban a későbbi vakolatrétegek alól feltárják a barokk falképeket a restaurátorok és dolgoznak a Salla Terrena (nyári hűsölő) megszépítésén is.
Varga Kálmán hangsúlyozta: a munkálatok idején folyamatosan látogatható marad a kastély. A közlekedés ugyan kissé körülményesebb lesz, ugyanakkor számos érdekességet kínál a vendégeknek. A látogatók rejtett lépcsőházakon, csigalépcsőkön át juthatnak be a kiállításokra, bepillanthatnak a kulisszák mögé és kuriózumként olyan útvonalak is megnyílnak előttük, ahonnan még a restaurátorok munkájának fogásait is elleshetik.
A kastélyrekonstrukció első ütemében fokozatosan megújulnak a déli nagy park felőli homlokzatok, rekonstruálják a bábszínház tetejét és egy parkoló is megépül. A projekt első fejlesztési üteme a tervek szerint 2011-ben zárul. Az 1,6 milliárd forintos beruházást a kormány 2007 novemberében kiemelt projektként nevesítette, ami lehetőséget teremtett arra, hogy 90 százalékban uniós forrásból újulhasson meg az Európa-hírű egyedi műemlék - mondta Varga Kálmán.
A második ütemben a tervek szerint elkészül a kínai lakkszoba a kastélyban, felújítják az egykori bábszínházat, valamint a jószágkormányzó egykori otthonát, a kiskastélyt. Tovább bővül a kastélypark és a két kamarakert is megújulhat. Fogadóközpont épül, amely egyrészt kiszolgálja a kastélyba és a világörökségi területre érkezőket, valamint a régió turisztikai központja lesz. A második ütem megvalósulása után az Esterházy-kastély a Fertő-táj világörökségi terület európai színvonalú kulturális központjává válik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.