Kandinszkij-retrospektív a New York-i Guggenheimben
2009. szeptember 20. 19:45 MTI
New Yorkba érkezett az eddig már több mint egymillió látogatót vonzó Kandinszkij-kiállítás, a tárlat a Guggenheim Múzeumban kapott helyet. Az orosz művész 99 nagyméretű alkotását januárig tekinthetik meg az érdeklődők, a kiállításon időrendi sorrendben mutatják be a képeket és 33 papírra vetett művét.
Korábban
A retrospektív tárlat 30 éve a legjelentősebb Kandinszkij- kiállítás, amely a müncheni Lenbachhaus, a párizsi Pompidou Központ és a New York-i Guggenheim összefogásának eredményeképp állhatott össze - ez a három ház birtokolja az úttörő festő műveiből álló legjelentősebb gyűjteményeket.
A Guggenheim Múzeum - amely többek közt ezzel a kiállítással ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját - biztos sikerre számíthat: a tárlat Münchenben több mint 400 ezer, Párizsban pedig több mint 700 ezer látogatót vonzott.
A jellegzetes homlokzatáról ismert múzeum különösen erős szálakkal kötődik Vaszilij Kandinszkijhoz (1866-1944), Solomon Guggenheim, az intézmény alapítója ugyanis lelkes gyűjtője volt az orosz festő műveinek és több mint 150 alkotását vásárolta meg. A mecénás rajongott az absztrakt művészetért, ezért nyitotta meg 1939-ben a konkrét művészet néven is ismert irányzatnak szentelt múzeumot, amely a Guggenheim Múzeum előfutára volt.
Kandinszkij volt az, aki az épület híres spirálhomlokzatát ihlette, Frank Lloyd Wright építész az orosz festő munkásságának hatását tükrözte az épület tervében - emelte ki Tracey Bashkoff, a kiállítás kurátora. A tárlaton a művész 1902 és 1942 között készült képeit mutatják be, a közönség olyan darabokat is láthat, amelyek kölcsönadása kivételes alkalomnak számít.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.