Elkészült a lébényi templom kórlapja
2009. augusztus 19. 12:11 Kovács Olivér
10 és 14 centiméteres "kidőlés" a tornyoknál, statikai problémák, vizesedő falak, pusztuló kőanyag - ezek csupán aprócska részletek a lébényi román stílusú templom szakértői vizsgálati anyagából. A KÖH elnöke szerint mielőbb el kellene kezdeni a helyreállítást.
Korábban
"A geodéziai vizsgálatok a nyugati homlokzatnak a függőleges síktól való kimozdulását rögzítették. Az északi torony kb. 10 cm-es és a déli toronynak kb. 14 cm-es "kidőlése" nem feltétlenül szerkezeti mozgás következménye. Ilyen nagyságrendű elmozdulás már az építés közben is keletkezhetett. Az azonban tény, hogy az északi torony környezetében a nyugati és az északi homlokzati főfal teljes keresztmetszetében átrepedt. (...) A déli és az északi falsíkok geodéziai felmérése során is tapasztaltunk a függőleges síktól való deciméter nagyságrendű eltérést. (...) A részletesebb vizsgálatok deríthetik csak ki a mozgások valódi okát, illetve, azt, hogy a falszerkezetek konszolidált állapotban vannak-e. (...) A boltozatokon több helyütt, de különösen a déli mellékhajó apsziszáródása közelében friss beázás nyomok fedik."
Többek között ezekkel a megállapításokkal kezdődik az az Építési Engedélyezési Tervdokumentáció, amely még 2006. végén készült. Építészek, statikus tervező, épületgépész tervezők, elektromos tervező, kőszobrász-restaurátor, épületdiagnosztikai, talajmechanikai, faanyagvédelmi és geodéziai szakértők és régész is részt vett abban a csapatban, amely átvizsgálta a nyolcszáz esztendős templomot. A Nemzeti Kulturális Alap tette lehetővé, hogy a szükségesnél ugyan felületesebb, de legalább az egész templom állapotára vonatkozóan születhessen egy általános kép. A vizsgálatok feltárták azokat a problémákat, amelyek megoldására a kiviteli tervek készítésénél feltétlenül ki kell térniük a tervezőknek.
“A lébényi templom állapota az azóta eltelt csaknem három esztendő alatt tovább romolhatott" – mondta el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, aki három évvel ezelőtt a szakértő csapat munkáját irányította és elkészítette az engedélyezési terveket is. “Elsősorban a külső kő faragványok pusztulása látványos, megesik, hogy egy-egy darab lezuhan a templom mellé" – tette hozzá Mezős Tamás.
A kérdésre, miszerint a tornyok dőlése nem fenyeget-e veszéllyel, az elnök kijelentette: az épület mozgása ez esetben valószínűleg nem folyamatos. Újabb geodéziai mérésekre lenne szükség annak megállapítására, hogy az észlelt elmozdulások konszolidálódtak-e valamikor az elmúlt évszázadok folyamán, vagy esetleg az alapszerkezet meghibásodása miatt jelenleg is mérhetőek-e esetleges kisebb elmozdulások a toronytesten. Azonban sajnos a kontrollmérések elvégzésére sincsen pénz.
“A legrosszabb állapotban a döntően a 19. században és később alkalmazott műkőjavítások vannak. Ezek sem anyagukban, sem a kivitelezés minőségében nem megfelelőek. A kőanyagot különösen az északi és a keleti homlokzaton a felszívódó nedvesség, valamint a biológiai károsítók roncsolják. A diagnosztikai szakvéleményben meghatározott helyeken a károsodás mértéke már eléri a kritikus szintet. Vélhetően a felszíni vízelvezetés hiányában nedvesedő falak állagán rontott a közelmúltban "javított" csapadékvíz elvezető rendszer szakszerűtlen kialakítása is. Szükséges a kőszerkezetek nedvesség utánpótlásának megszüntetése és a kőfelületek hidrofobizálása, amivel a biológiai károsítók jelenléte megszüntethető. A homlokzatokon látszó téglafelületek javítása már nem lehetséges. Szükséges a 19. századi kiegészítések újrafalazása és az új felületek hidrofobizálása" – áll a Tervdokumentációban.
Mezős Tamás úgy véli, hogy a templom egyik legnagyobb gondja a vizesedés. A szakértők véleménye szerint a település árokrendszere sem megfelelő, így a műemlék alapjaihoz folyhat máshonnan odaszivárgó esővíz is. "Az épület teljes felújítása körülbelül 800 millió forintba kerülne" – mondta a KÖH elnöke. "Ennek előteremtésére jelenleg nincs remény, a tulajdonos egyház most a Regionális Operatív Programban próbál 500 millió forintos turisztikai beruházásra pályázni, amelynek egy részét a lébényi templomra fordítanák. Ha a pályázatuk sikertelen volna, kétséges, mikor nyílhat ismét forrás a beavatkozások megkezdésére."
A templom belsejében sosem folytak kutatások: további részletek és képgaléria a műemlékem.hu magazinjában!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között 15:05
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen 12:20
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek 10:30
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg tegnap
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére tegnap
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai tegnap
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni 2024.09.12.