Bizottság vizsgálja a délvidéki vérengzéseket
2009. augusztus 5. 17:12 MTI
Az ősz folyamán kinevezik az 1944-45-ös vajdasági háborús bűntetteket kivizsgáló szerb-magyar történész munkacsoport szerb tagjait - közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Magyar Szóval.
Korábban
Az erre vonatkozó ígéretet Boris Tadic szerb államfő tette múlt csütörtöki, magyar részről hónapok óta várt találkozójukon. Az elnök egyben felkérte a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetőjét, hogy tegyen javaslatot a Belgrád által kiválasztandó személyekre. Pásztor István szerint számítani lehet rá, hogy Budapesten is döntenek a közös munkacsoport magyar tagjairól.
A testület felállítását Pásztor István, valamint Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnöke február közepén kezdeményezte a szerb államfőnek, miniszterelnöknek és parlamenti elnöknek írt közös levelében. Felhívták rá a figyelmet, hogy az 1944-es és 1945-ös atrocitásoknak több ezer magyar polgári áldozata volt.
Szerbiában nemrég kezdődött meg a Tito partizánjai és a kommunista rendszer által 1944 és 1946 között bírói ítélet nélkül kivégzettek sorsának felderítése. Megalakulóban van az a kormánybizottság is, amely szeptemberben kezdődő munkája során számba veszi az áldozatokat, feltárja a Szerbiában több tucat helyen található tömegsírokat. A történészek mintegy 80 ezerre teszik az áldozatok számát, akik közül 40-45 ezer a Vajdaságban lett áldozata a megtorlásnak. Ez utóbbiak zömükben feltehetően németek és magyarok voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.