Középkori élet költözött a doveri kastélyba
2009. augusztus 3. 13:39 The Daily Telegraph, The Independent
A doveri kastély II. Henrik királyi hatalmának egyik legfőbb szimbóluma volt. Az erősség most újra a középkor világát tükrözi: a turisták előtt a múlt héten újra megnyitott építmény a 12. századi mindennapokat mutatja be.
Korábban
A kastély, aminek építéséhez vér tapad: a király ugyanis az erősség átalakítását Thomas Becket (Canterburyi Szent Tamás) 1173-as meggyilkoltatása után, politikai reprezentatív célokból rendelte el. Az érsek halála után ugyanis a külföldi uralkodók és hercegek sorra keresték fel Canterburyt, hogy ott leróják tiszteletüket. Henrik ezért úgy döntött, hogy egy grandiózus kastélyt emeltet a szárazföld azon pontjára, ahol vendégei megérkeznek: Dover így nem csak szállást nyújtott, hanem a királyi hatalom erejét is szimbolizálta.
Most, kilenc évszázaddal később újra megelevenedik az egykori középkori nagyság. Az English Heritage örökségvédő szervezet munkatársai ugyanis egy 2,45 millió fontos projektben két éve dolgoztak annak megfejtésén, hogy miként nézhetett ki a kastély a 12. században. Mindehhez több száz forrásszöveget tanulmányoztak át és elemeztek, majd eredményeik alapján 141 mester és művész dolgozott az egykori környezet újraalkotásán.
A kastélyban így fazekasok, szövőnők, takácsok, kovácsok, szabók, üveg-ezüst és aranyművesek és fegyverkovácsok kezdtek munkába: 1100 használati tárgyat, így bútorokat, konyhai tárgyakat, kardokat, pajzsokat, ruhákat, stb. készítettek el. Emellett megalkották az egykori trón mását is. A résztvevők végül elmondhatták, hogy minden idők legnagyobb középkor-rekonstrukciójában vettek részt Angliában.
A munkálatokról és a kastélyról a BBC History Magazine legújabb száma is tudósított, amelyben John Gillingham történész azt is elárulta, hogy Dover eredetileg nem erődnek, hanem királyi palotának épült, ahol a királyi vendégek megszállhatnak. Szerinte a mostani munka azért sem volt könnyű, mert sem írásos, sem pedig régészeti bizonyítékokkal nem rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy az épület miként nézhetett ki, és a középkorban milyen használati tárgyakkal volt felszerelve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap