Feltárás után betemetik a Szent Bertalan-templom romjait Pécsett
2009. július 29. 08:19 MTI
Feltárják, de hamarosan betemetik Pécs központja, a Széchenyi tér ásatási munkálatai során megtalált középkori Szent Bertalan-plébániatemplom maradványait, melyeket több sírral és egy pincével együtt kedden a nagyközönség is megtekinthetett a régészeti munkálatokat végző Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) nyílt napja keretében.
Korábban
Kárpáti Zoltán, a KÖSZ helyi irodavezetője a leletek iránt érdeklődő és csoportokban fogadott több száz érdeklődőnek elmondta: a régészek azért szerveztek nyílt napot, mert a tér és annak útjai, járdái kiemelten fontosak a város közlekedése szempontjából, így valószínű, hogy ezen érdekességek csak évtizedek vagy egy évszázad múlva kerülnek ismét felszínre, amikor a teret újra átépítik.
A szakember elárulta, hogy Gosztonyi Gyula 1939-ben e területen végzett ásatásainak adatai alapján láttak hozzá az eredetileg a 13. században épült, majd a 14-15. században kibővített, a 16. században pedig valószínűleg egy tűzben megrongálódott és lebontott Szent Bertalan-templom feltárásának.
Az épület nyugati homlokzatát a helyette emelt Gázi Kászim pasa dzsámija mellett találták meg több sírral együtt. A következő hetek feladata a templom északi falának kiásása és az egész lelet dokumentálása lesz. Ez azért fontos, hogy a régészek tudják a templom pontos elhelyezkedését, a tudományos eredményeket pedig megőrizzék az utókor számára. Kárpáti Zoltán megmutatta a jelenlévőknek a Széchenyi téren talált pincét is, amit a szükséges felvételek, rajzok elkészítése után szintén visszatemetnek a tér használhatósága érdekében.
Pécs főtere több más belvárosi térrel és utcával együtt az Európa Kulturális Fővárosa program keretében újul meg. A nagyrészt európai uniós forrásból finanszírozott, május végén kezdődött és a tervek szerint még idén befejeződő kivitelezésre 1,8 milliárd forintot költenek. A Széchenyi téren megszűnik a gépjárműforgalom, a parkolás, megerősítik, kicserélik a burkolatot, az autók helyét különböző "élményelemek", köztük szökőkutak veszik át, s elvégzik a teljes akadálymentesítést is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.