Történelmet közvetített Amerika leghitelesebb embere
2009. július 19. 15:04 MTI
Kilencvenkét éves korában elhunyt Walter Cronkite, a CBS News amerikai hírtelevízió egykori legendás riportere.
Korábban
A CBS helyi idő szerint pénteken közölte, hogy Walter Cronkite hosszan tartó betegség után halt meg New York-i otthonában, családtagjai körében.
Walter Cronkite, a II. világháború idején a UPI hírügynökség haditudósítója, a háború után moszkvai tudósítója volt. 1946-ban ő vezette a náci háborús bűnösök perének nürnbergi tárgyalásáról tudósító stábot. 1950-81 között a CBS televíziós társaság hírműsorainak vezetőjeként országos ismertségre tett szert, és működése a tárgyilagos híradás mintájául szolgált. Az amerikai televíziós újságírás egyik legtekintélyesebb alakjaként tartották számon. Tevékenységét többször ismerték el Grammy-díjjal. 1981-ben megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet.
Amerikaiak milliói számára idéz a hangja olyan történelmi eseményeket, mint az 1962-es kubai rakétaválság, vagy Kennedy elnök meggyilkolása - ő jelentette be elsőnek az elnök halálhírét, életében először kizökkenve közmondásos nyugalmából -, a vietnami háború vagy a Watergate-ügy. Nem véletlenül tartották őt "Amerika leghitelesebb emberének". Lyndon B. Johnson elnök mondta a vietnami háborút bíráló kommentárjai kapcsán: "Ha elveszítjük Cronkite-ot, elveszítjük az átlagamerikait". Visszavonulása után is időnként meghívták egy-egy jeles esemény tudósítására, mint például John Glenn 1998-as űrrepülése alkalmából, mivel ő volt ott az első amerikai űrhajós 1962-es úttörő útjánál.
Barack Obama amerikai elnök a halál hírére reagálva közölte, hogy Cronkite "a bizonyosság hangja volt a bizonytalan világban", aki "sosem csapott be bennünket". George Bush volt amerikai elnök "az amerikai újságírás ikonjának" nevezte az elhunyt újságírót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.