Hitler nem művészeti galériának álmodta Prorát
2009. július 10. 16:04 MTI
A világ legnagyobb művészeti galériáját akarja megalkotni egy drezdai építész a Balti-tengeri Rügen szigetén, azon a helyen, ahol Hitler annak idején egy több mint 4 kilométer hosszúságú üdülőparadicsomot tervezett.
Korábban
A Kraft durch Freude nevű náci "érdekvédelmi" szervezet által propagált, Prorának nevezett üdülőkomplexumból az épületkolosszusok ellenére semmi nem lett, és azzal igazából a német hatóságok később sem tudtak mit kezdeni. Eltekintve az NDK-s időktől, amikor egyes részeit az akkori keletnémet hadsereg laktanyának használta, később pedig a hadsereg üdülője lett.
Az 1930-as években a társadalmi béke és a hatékonyabb munka feltételeinek megteremtése céljából igyekezett kialakítani a náci rendszer egy munkás vakációs központot az északi Rügen szigetén. A 4,5 kilométer hosszú épületsorban, "a világ legnagyobb fürdőhelyének" nevezett blokkokban 20 ezer embernek biztosítottak volna pihenést alig 10 négyzetméteres "spártai" szobákban. A komplexumot a náci állam a német munkásság üdülőparadicsomának szánta, építése 1936-ban kezdődött. Ezt követően a munkálatok többször is szüneteltek, 1943-ban pedig teljesen leálltak.
A német egyesülés után a gigászi nyaralókomplexum egyfajta "falanszterváros" lett, az egyenként 550 méteres blokkok 1992 óta üresen és elhanyagolt állapotban állnak. Egy német üzletember ezekből vásárolt meg korábban néhányat, hogy bérelhető, illetve megvásárolható apartmanokat alakítson ki.
Most viszont a legújabb tervek szerint Prora új életre kel. Egy drezdai építész kitalálta ugyanis, hogy a "rügeni kolossszust" a világ legnagyobb művészeti galériájává változtatja. Mégpedig olyan galériává, ahová a világ minden szegletéből érkezhetnek művek, az egyetlen feltétel csupán az, hogy azok internetes formájában jöjjenek. És az így érkezett festményekből, grafikákból és fotókból, sőt szobrokból a kezdeményezők szándéka szerint egyenként egy ötször ötméteres, "tűzálló" szövetre nyomtatott alkotás készül, és a "lepel" ily módon 4,5 kilométer hosszúságban borítja majd be a méreteivel és küllemével ma is riasztónak tűnő épületkomplexum homlokzatát.
A sajtóértesülések szerint egy meglehetősen merész és mintegy 1,3 millió eurós összköltségű tervről van szó, amelyhez a drezdai építész, illetve menedzser most szponzorokat keres. A világ legnagyobb - tulajdonképpen virtuális - galériája a tervek szerint "Az én világom" (Meine Welt) címet viseli majd, ami egyben a beküldendő művek tematikáját is meghatározza. A hírek szerint néhány munka már be is érkezett, és azok a strandon a hét végétől megtekinthető.
Egy biztos: Prorával kapcsolatban Hitler művészeti galériáról nem álmodott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.