Michelangelo önarcképe a pápai kápolnában
2009. július 3. 13:04 The Daily Telegraph, MTI
Lehetséges, hogy Michelangelo saját önarcképét is belecsempészte a vatikáni Pál kápolna frissen restaurált freskójába.
Korábban
Elképzelhető, hogy a Szent Péter vértanúságát megörökítő festményen látható, lóháton ülő férfi maga az alkotó - mondta Maurizio De Luca, vezető vatikáni restaurátor, aki az AP Televíziónak nyilatkozva hozzátette: teljes bizonyossággal sosem fogják megtudni, hogy a géniusz valóban magát festette-e a freskóra. A feltételezett Michelangelo a festmény baloldalán látható, kék turbánban, ő a három római lovas egyike, akik Péter megfeszítését kísérik.
A vezető restaurátorral egy véleményen van a Vatikáni Múzeumok igazgatója is. "A restaurálás kiváló eredményt hozott, a többi azonban nézőpont kérdése" - idézte Antonio Paolucci szavait a La Repubblica című olasz napilap. Cristina Acidini szakértő szerint a vélt Michelangelo arckép nagyon hasonlít a művészről 1541-ben, Daniela da Volterra által készített portréra.
A Szentszék a napokban számolt be a felújítási munkálatok befejezéséről: a restaurálás öt éven át tartott és 3,2 millió eurót emésztett fel. Az 1542 és 1549 között készült freskókat III. Pál pápa rendelte meg Michelangelótól. A remekművek a mester utolsó munkáinak számítanak, a művész hetvenes éveit taposta, amikor a pápai kápolnát díszítette.
A Sixtus kápolnától pár lépésre nyíló Cappella Paolinát a katolikus egyházfő használja, és nem áll nyitva a nagyközönség előtt. Szent Péter vértanúsága mellett Michelangelo Szent Pál megtérését örökítette meg a kápolna falain. XVI. Benedek pápa szombaton imával avatja fel a kápolnát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 19:05
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap