Interneten kel életre a lengyel zsidók öröksége
2009. július 1. 13:53
A holokauszt közel ezerévnyi lengyelországi zsidó örökséget és hagyományt pusztított el: ennek megőrzését vállalta magára a két év múlva megnyíló, Lengyel Zsidó Történeti Múzeum virtuális mása. Az oldalon az egyre fogyatkozó közösség náci megszállás előtti emlékeit gyűjtenék össze.
Korábban
Lerakták kedden Varsóban a lengyelországi zsidók történetének szentelt, régóta tervezett múzeum alapkövét. A holokauszt előtt Varsó volt a zsidó politikai és kulturális élet egyik központja - emlékeztetett Jerzy Halbersztadt, a múzeum leendő igazgatója az alapkőletétel alkalmából rendezett ünnepségen. A múzeumot a lengyel főváros központjában, a II. világháború alatt kialakított egykori zsidó gettó területén, Rainer Mahlamaeki és Ilmari Lahdelma finn építészek tervei alapján építik fel. Az alapkőletétel téglái a volt varsói gettóban működő zsidó tanács egykori székhelyének épületéből származnak. Halbersztadt hangsúlyozta, hogy ezek a kövek a hagyomány állandóságát jelképezik.
A tervek szerint 2011-ben megnyíló múzeum 12 ezer négyzetméternyi alapterületének egyharmadán állandó kiállítást rendeznek be, a maradék terület pedig különböző kulturális és ismeretterjesztő programoknak ad majd otthont. Az intézmény 102 millió euróból jön létre, amelyet alapvetően a lengyel kormány és Varsó városa biztosít adományozók támogatását igénybe véve.
A virtuális stetl, azaz zsidó városka névre hallgató honlapot a leendő múzeum munkatársai mutatták be a sajtónak. A lengyelül és angolul egyaránt használható oldal a legújabb webkettes technológiák felhasználásával teszi lehetővé a felhasználóknak, hogy akár a világ bármely pontjáról elérjék a „városkát”, és saját emlékeiket is megörökítsék, vagy éppen másoké között böngésszenek. A varsói bemutatón Albert Stankowski, a honlap alkotója szerint a virtuális stetl akár a háború előtti lengyel zsidóság történetének legfőbb forrásává is válhat majd. Ez ugyanis egy mára teljesen eltűnt világot idéz; az oldal igyekszik felnőni a feladathoz, és jelenleg a 2000 egykori lengyel városkából és faluból 800 került fel az adatbázisba.
A tervek szerint a honlap lehetővé teszi, hogy a lengyel zsidó és izraeli diákok jobban megismerhessék egymást, és ezáltal könnyebb lehet az egykori temetők rendbetételének koordinálása is. A feladat persze nem lesz egyszerű, hiszen a második világháborúban a lengyelországi zsidó archívumok zöme elpusztult - talán ezért is segíthet ezen információk kipótlásában a sírköveken fellelt és internetn megfejtésre közzétett feliratok.
A második világháború előtt Európa legnagyobb zsidó közössége, közel 3,5 millió ember élt Lengyelországban, ám a náci megszállás és a hadiesemények során hatmillió lengyel halt meg, akik fele zsidó volt. A különböző források szerint ma nagyjából 3500-15 ezer zsidó élhet a döntően katolikus országban. A szakértők szerint azonban ez a szám sokkal több is lehetne, csakhogy sokan vannak, akik nem hajlandóak szembenézni saját felmenőikkel és zsidó örökségükkel, és felmenőikkel.
A honlap
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap