Vértanú papra emlékeznek Szombathelyen
2009. május 12. 13:53 MTI
Brenner János vértanúhalált halt áldozópap életét mutatja be az az állandó kiállítás, amelyet Veres András megyéspüspök nyitott meg hétfőn a Szombathelyi Egyházmegyei Múzeum és Kincstárban.
Korábban
A tárlaton Brenner János személyes tárgyai láthatóak, például az a véres karing, amelyben meggyilkolták, a reverendája, amelyet élete utolsó napján viselt, valamint az oltáriszentség-tartó, amelyet élete árán is megvédelmezett - mondta Brenner József helynök, az egyházmegyei múzeum igazgatója, a mártírhalált szenvedett pap testvére a megnyitó előtt. A vitrinekben a pap személyes használati tárgyai, iskolai bizonyítványai, gyermekjátékai, könyvei, valamint néhány őt ábrázoló fényképfelvétel is szerepel.
Az egyházmegyei múzeum és kincstár, valamint a Sala Terra, vagyis a püspöki palota földszintjén található kőtár teljesen megújult; az állandó kiállítással együtt hétfőn a múzeumban egy több száz ikont bemutató tárlat is megnyílt. Brenner József közölte: tudomása szerint Rómában jól halad testvérének boldoggá avatási eljárása, amelynek magyarországi előkészítő szakasza már csaknem egy éve lezárult.
Brenner János rábakethelyi káplánt 1957. december 15-én éjjel ölték meg, máig tisztázatlan körülmények között. Sürgős betegellátás ürügyén a fiatal papot kicsalták a plébániáról. Gyalog indult a szomszédos Zsira község felé, ám útközben megtámadták és brutális kegyetlenséggel 32 késszúrással meggyilkolták. A mártír sorsú pap nevét vette fel tavaly szeptemberben az egyházmegye fenntartásában közös igazgatóság alatt működő óvoda, általános iskola és kollégium. A Szombathelyi Egyházmegyében 2007-ben halálának 50. évfordulója alkalmából Brenner János-emlékévet tartottak: egy éven át a szentmiséken az egyházmegye minden templomában boldoggá avatásának sikeréért imádkoztak a hívek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap